Hogy is van az, hogy én világ életemben gyűlöltem futni, itt azonban az elmúlt napokban nem csupán rendszeres napi foglalatosságaim egyikévé vált, hanem ráadásul lassan még kezdem is megszeretni? Nos, ez egy valóban jó kérdés...
A futás és én sosem voltunk jó cimborák. Az általános iskola kezdeti éveiben gyenge voltam és sovány, akkor ezért utáltam kifejezettem a körbe-körbe rohangálást a tornateremben. Kamaszkoromban aztán jött az ilyenkor gyakori elhízás, onnantól kezdve pedig főként ezért nem szívleltük egymást a futással.
Középiskolában sem változott a helyzet. Bizony én voltam az, aki a testnevelőtanár kérdésére, jelesül hogy "Mennyit futsz négyszázon?", nem másképp feleltem, minthogy: "Százat. Háromszázat meg gyaloglok." Hozzáállásom persze a főiskolai évek során sem változott különösképpen.
Most azonban mégis nap mint nap erőt veszek magamon, elgyaloglok a közeli parkba, hogy ha csak szűk fél órán át is, de rójjam a köröket. Talán az elmúlt bő egy évben bekövetkezett 30 kilós súlyvesztés az oka, hogy most sokkal kellemesebb, felszabadítóbb érzés futnom. A napi bő másfél kilométeres táv teljesítése után egyszerűen a felszabadultság érzése tölti el az embert. Azt hiszem, lassan kijelenthetem hát: szeretek futni.
Ez megint egy tény, amelyre itt kellett ráébredjek. Vajon mi mindenben változtat még meg a jó öreg Belgium?
A futás és én sosem voltunk jó cimborák. Az általános iskola kezdeti éveiben gyenge voltam és sovány, akkor ezért utáltam kifejezettem a körbe-körbe rohangálást a tornateremben. Kamaszkoromban aztán jött az ilyenkor gyakori elhízás, onnantól kezdve pedig főként ezért nem szívleltük egymást a futással.
Középiskolában sem változott a helyzet. Bizony én voltam az, aki a testnevelőtanár kérdésére, jelesül hogy "Mennyit futsz négyszázon?", nem másképp feleltem, minthogy: "Százat. Háromszázat meg gyaloglok." Hozzáállásom persze a főiskolai évek során sem változott különösképpen.
Most azonban mégis nap mint nap erőt veszek magamon, elgyaloglok a közeli parkba, hogy ha csak szűk fél órán át is, de rójjam a köröket. Talán az elmúlt bő egy évben bekövetkezett 30 kilós súlyvesztés az oka, hogy most sokkal kellemesebb, felszabadítóbb érzés futnom. A napi bő másfél kilométeres táv teljesítése után egyszerűen a felszabadultság érzése tölti el az embert. Azt hiszem, lassan kijelenthetem hát: szeretek futni.
Ez megint egy tény, amelyre itt kellett ráébredjek. Vajon mi mindenben változtat még meg a jó öreg Belgium?
3 megjegyzés:
Belgium lehet, hogy jó :D de nem öreg :D pontosan 178 éves (igen, ez is nétőpont kérdése)...
Azonban gratula a futáshoz! Engem is vihetnél, ne csak hot-dogozni az Irish Pub-ba :D (nem mintha nem szeretném). Futni viszont utálok!
De én is megszerettem itt valamit, furcsa módon, a cookie-kat, ezeket a kis semmi sütiket, értelme nincs...ezért jó sokat kell enni belőle! :D
Holnap Brüsszel! c u on the bus
:)) A rendszeres testmozgás jó! Én úszok, ma is voltam és megyek pénteken is. Teljesen kikapcsol és totál gumilasztinak érzem magam utána :)
Más: Csináltam egy blogot a weblapom helyett: kisgarfield.freeblog.hu a címe, feltéve hogy érdekel :)
Szia!Gratulálok a futáshoz! Remek!!!! Csak így tovább és még a végén élsportoló leszel! :D és ha még az étkezésre is figyelsz, akkor tuti nyertes vagy! Tudod! Sok zöldség, gyümölcs, minimum 2 liter folyadék naponta! Ennyi kell az egészséghez! :D
Puszi Erika
Megjegyzés küldése