Arról már korábban beszámoltam, hogy milyen nem mindennapi körülmények között szereztem tudomást arról a cégről, ahol a tegnapi nap során állásinterjúra vártak. Ezek után gondolom már senkinek sem okoz túlzottan nagy meglepetést, ha azt mondom: szerda délután a tündérmese folytatódott.
Nem sokkal háromnegyed egykor indultam útnak Kortrijkból, és a bő húsz perces vonatút végén megérkeztem Gentbe. Egy város, tele emlékekkel, ez jutott eszembe, miközben sétáltam a központ felé: egy litván lány, akinek kérlelhetetlenül elege van otthoni exbarátjának állandó telefonálgatásaiból, és alig egy hónappal később ugyanaz a litván lány, akinek akkor már fogalma sincs igazán, hogy mit is akar. Mindkét mozzanap Genthez kötődik, két élesen különböző emlék a múltból... Na, de erre most nincs idő, vissza a jelenbe.
A kellemes séta végén megérkeztem az Emile Braunpleinre, Gent egyik leghangulatosabb terére. Időm még volt, mint a tenger, így hát miután megtaláltam az iroda épületét, ahová majd mennem kell, először beültem az egyik szomszédos kávézóba egy Espresso erejéig, és gondolataimba révedve bámultam az ablakon keresztül a téren zajló életet. Nem sokkal fél három után fizettem, és úgy döntöttem, teszek még egy kis sétát a megbeszélés előtt.
Az utcán kopottas ruhában harmónikán játszik egy meglehetősen sovány, ámde mosolygós férfi, ráhagyom a kezemben visszajáróként maradt ötven centet. A templom előtt magyar szót hallok, megszólítom őket. Magyar mezőgazdászok, valamiféle kiállításra jöttek, most épp kulturális sétát tesznek a városban. "Hát te?" - kérdezik, mire elmesélem jövetelem célját. "Csak bátran, okosan, ne hozzál szégyent ránk" - hangzik a válasz, és búcsút veszünk egymástól.
Az iroda elé sétálva még mindig 15 perc volt hátra. Megtanultam már, hogy a belgáknál nem illik ennyivel korábban érkezni, öt perc még belefér, ha ennél több, talán érdemesebb várni. A cég épületével szemben tornyosul viszont a Saint Nicholas templom, így hát erre a kis időre ide tértem be.
A templomot még a 11. század közepén építették egyébként, ám 1120-ban és 1176-ban is tűz pusztította el. A kereskedelem és az ipar fellendülése révén azonban a helyi lakosok meggazdagodtak, így hamarosan újraépítették. Azóta is itt tornyosul a város közepén, a francia forradalom idején például lóistállóként szolgált, ezúttal pedig néhány nyugodt percet biztosított egy állásinterjúra induló magyar diáknak. Leültem egy kis időre, majd hirtelen ötlettől vezérelve elmondtam egy imát. Ha valamikor, hát most igazán elkél az égi segítség...
Öt perccel három előtt aztán kiléptem a templomból, átszeltem az úttestet, és beléptem a cég épületébe. Először a recepcióhoz mentem, ahol már rögtön kedvesen fogadtak.. "Háromtól van találkozóm a Community Managerrel", fogalmaztam ügyesen, hogy ezzel is elkerüljem a flamand név helytelen kiejtéséből fakadó kellemetlenséget.
Rögtön felvezettek az emeletre, egy kis tárgyalóterembe. Már ekkor meggyőződhettem arról, hogy itt bizony nem babra megy a játék: a beléptetőrendszer nem kártyás, vagy hasonló, hanem ujjlenyomat alapú. A bájos recepciós lány megkérdezte, mit szeretnék inni, és egy percen belül ott is termett az általam kért ásványvízzel, meg a hírrel: "Pár perc, és Lien is itt lesz" Ő tudniillik a Community Manager.
És pontosan így is történt. Kezében az önéletrajzom nyomtatott változatával egy ifjú, dinamukis hölgy érkezett meg, 26 éves, mint ahogyan MYSPACE-ről már korábban kiderítettem. A negyed órás beszélgetés jól sikerül, a rám bízott feladat első körben nem kisebb, mint egy Európában már bejáratott, iwiw-hez hasonló közösségi oldal magyar fordításának elkészítése. A későbbiekről még csak beszélni sem merek, olyan lehetőségeket tártak elém...
A negyed óra végén megegyezünk. Amint a papírok rendben vannak, kezdhetek is. Ó, hogy ERASMUS hallgató vagyok... "Nem gond, rugalmasak vagyunk, a munkarendedet könnyedén alakíthatjuk az órarendedhez." És a vonatköltségek... "Természetesen megtérítjük valamennyit" Ami a bért illeti... "Igen, majdnem elfelejtettem. 10 euró/óra bruttó, de mivel még tanuló vagy, ezért a nettó sem lesz kevesebb 9 eurónál" Akkor hát... "Emailben küldöm a további teendőket."
Mosolyogva lépek ki az iroda ajtaján, s tekintetem a Saint Nicholas templom bejáratára esik legelőször. "Köszönöm." suttogom inkább csak magamban, majd nagy jókedvvel sétálok vissza Gent városának gyönyörű utcáin a vasútállomás felé, alighanem egy újabb feledhetetlen emlékkel a szívemben...
Nem sokkal háromnegyed egykor indultam útnak Kortrijkból, és a bő húsz perces vonatút végén megérkeztem Gentbe. Egy város, tele emlékekkel, ez jutott eszembe, miközben sétáltam a központ felé: egy litván lány, akinek kérlelhetetlenül elege van otthoni exbarátjának állandó telefonálgatásaiból, és alig egy hónappal később ugyanaz a litván lány, akinek akkor már fogalma sincs igazán, hogy mit is akar. Mindkét mozzanap Genthez kötődik, két élesen különböző emlék a múltból... Na, de erre most nincs idő, vissza a jelenbe.
A kellemes séta végén megérkeztem az Emile Braunpleinre, Gent egyik leghangulatosabb terére. Időm még volt, mint a tenger, így hát miután megtaláltam az iroda épületét, ahová majd mennem kell, először beültem az egyik szomszédos kávézóba egy Espresso erejéig, és gondolataimba révedve bámultam az ablakon keresztül a téren zajló életet. Nem sokkal fél három után fizettem, és úgy döntöttem, teszek még egy kis sétát a megbeszélés előtt.
Az utcán kopottas ruhában harmónikán játszik egy meglehetősen sovány, ámde mosolygós férfi, ráhagyom a kezemben visszajáróként maradt ötven centet. A templom előtt magyar szót hallok, megszólítom őket. Magyar mezőgazdászok, valamiféle kiállításra jöttek, most épp kulturális sétát tesznek a városban. "Hát te?" - kérdezik, mire elmesélem jövetelem célját. "Csak bátran, okosan, ne hozzál szégyent ránk" - hangzik a válasz, és búcsút veszünk egymástól.
Az iroda elé sétálva még mindig 15 perc volt hátra. Megtanultam már, hogy a belgáknál nem illik ennyivel korábban érkezni, öt perc még belefér, ha ennél több, talán érdemesebb várni. A cég épületével szemben tornyosul viszont a Saint Nicholas templom, így hát erre a kis időre ide tértem be.
A templomot még a 11. század közepén építették egyébként, ám 1120-ban és 1176-ban is tűz pusztította el. A kereskedelem és az ipar fellendülése révén azonban a helyi lakosok meggazdagodtak, így hamarosan újraépítették. Azóta is itt tornyosul a város közepén, a francia forradalom idején például lóistállóként szolgált, ezúttal pedig néhány nyugodt percet biztosított egy állásinterjúra induló magyar diáknak. Leültem egy kis időre, majd hirtelen ötlettől vezérelve elmondtam egy imát. Ha valamikor, hát most igazán elkél az égi segítség...
Öt perccel három előtt aztán kiléptem a templomból, átszeltem az úttestet, és beléptem a cég épületébe. Először a recepcióhoz mentem, ahol már rögtön kedvesen fogadtak.. "Háromtól van találkozóm a Community Managerrel", fogalmaztam ügyesen, hogy ezzel is elkerüljem a flamand név helytelen kiejtéséből fakadó kellemetlenséget.
Rögtön felvezettek az emeletre, egy kis tárgyalóterembe. Már ekkor meggyőződhettem arról, hogy itt bizony nem babra megy a játék: a beléptetőrendszer nem kártyás, vagy hasonló, hanem ujjlenyomat alapú. A bájos recepciós lány megkérdezte, mit szeretnék inni, és egy percen belül ott is termett az általam kért ásványvízzel, meg a hírrel: "Pár perc, és Lien is itt lesz" Ő tudniillik a Community Manager.
És pontosan így is történt. Kezében az önéletrajzom nyomtatott változatával egy ifjú, dinamukis hölgy érkezett meg, 26 éves, mint ahogyan MYSPACE-ről már korábban kiderítettem. A negyed órás beszélgetés jól sikerül, a rám bízott feladat első körben nem kisebb, mint egy Európában már bejáratott, iwiw-hez hasonló közösségi oldal magyar fordításának elkészítése. A későbbiekről még csak beszélni sem merek, olyan lehetőségeket tártak elém...
A negyed óra végén megegyezünk. Amint a papírok rendben vannak, kezdhetek is. Ó, hogy ERASMUS hallgató vagyok... "Nem gond, rugalmasak vagyunk, a munkarendedet könnyedén alakíthatjuk az órarendedhez." És a vonatköltségek... "Természetesen megtérítjük valamennyit" Ami a bért illeti... "Igen, majdnem elfelejtettem. 10 euró/óra bruttó, de mivel még tanuló vagy, ezért a nettó sem lesz kevesebb 9 eurónál" Akkor hát... "Emailben küldöm a további teendőket."
Mosolyogva lépek ki az iroda ajtaján, s tekintetem a Saint Nicholas templom bejáratára esik legelőször. "Köszönöm." suttogom inkább csak magamban, majd nagy jókedvvel sétálok vissza Gent városának gyönyörű utcáin a vasútállomás felé, alighanem egy újabb feledhetetlen emlékkel a szívemben...
3 megjegyzés:
Gratulálok!!! Ügyes voltál nagyon, biztos vagyok benne, hogy a munkában is remekelni fogsz! ;)
Egy kalappal az első munkanapodhoz!
Üdv:
Timi
Gábor ha előtte mondom, hogy sikerülni fog, úgyse hitted volna el. De én tudtam. (Újabban telepatikus képességeim vannak :-) )
Gratulálok! Csak így tovább!
Köszönöm mindkettőtöknek, a többit majd meglátjuk... :)
Megjegyzés küldése