Ha már megfázásom miatt szobán belüli szombatra lettem ítéltetve, úgy döntöttem, megpróbálom élvezni a dolgot. Éppen ezért esti szórakozásként a film mellett döntöttem, és nem csupán pozitív csalódás ért, hanem egyenesen hálás voltam magamnak az ötletért. A Gone, baby gone című film ugyanis a legjobb amerikai alkotás, amit a Tégla óta láttam.
A film helyszíne Boston, a történet pedig elcsépeltnek, már-már bagatellnek tűnik. Elrabolnak egy négy éves kislányt, Amandát, és hogy a rendőrség munkáját segítse, a kislány nagynénje felbérel egy magánnyomozó párost. A dolog kezdetben statikus, felszínes, ám ahogyan a film egyre előrébb halad, úgy merülünk alá mi is a bostoni valóság szennyvizében, és úgy válik egyre összetettebbé az egész történet. A befejezés mesteri, a happy end elmarad, a néző döbbenten ül...
A Ben Affleck által írt és rendezett film ugyanis nem csupán szórakoztat, mindezt úgy teszi, hogy közben alapvető társadalmi és etikai kérdéseket feszeget. Vajon a törvény vagy a segítő szándék az erősebb, vajon erkölcsös-e a törvényszegés és emberéletek kioltása, ha azt jó ügy érdekében tesszük. Ilyen, és ehhez hasonló dilemmákat vonultat fel a film, és nem lövök le nagy poént, ha elárulom: a főhős végül a törvény oldalán teszi le voksát, felháborítva és megdöbbentve ezzel minden nézőt, akik viszont a történet során a törvényszegés legnagyobb híveivé válltak.
A film megdöbbentő pszichológiai mélysége, valamint szórakoztató jellege egyaránt azt mondatja tehát velem: ha csak lehet, ne hagyjátok ki.
A film helyszíne Boston, a történet pedig elcsépeltnek, már-már bagatellnek tűnik. Elrabolnak egy négy éves kislányt, Amandát, és hogy a rendőrség munkáját segítse, a kislány nagynénje felbérel egy magánnyomozó párost. A dolog kezdetben statikus, felszínes, ám ahogyan a film egyre előrébb halad, úgy merülünk alá mi is a bostoni valóság szennyvizében, és úgy válik egyre összetettebbé az egész történet. A befejezés mesteri, a happy end elmarad, a néző döbbenten ül...
A Ben Affleck által írt és rendezett film ugyanis nem csupán szórakoztat, mindezt úgy teszi, hogy közben alapvető társadalmi és etikai kérdéseket feszeget. Vajon a törvény vagy a segítő szándék az erősebb, vajon erkölcsös-e a törvényszegés és emberéletek kioltása, ha azt jó ügy érdekében tesszük. Ilyen, és ehhez hasonló dilemmákat vonultat fel a film, és nem lövök le nagy poént, ha elárulom: a főhős végül a törvény oldalán teszi le voksát, felháborítva és megdöbbentve ezzel minden nézőt, akik viszont a történet során a törvényszegés legnagyobb híveivé válltak.
A film megdöbbentő pszichológiai mélysége, valamint szórakoztató jellege egyaránt azt mondatja tehát velem: ha csak lehet, ne hagyjátok ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése