Szelektálás

Arra semmiképpen nem panaszkodhatom, hogy szűkölködnék a lehetőségben az ősztől. Szerény számításaim szerint, ha valamennyivel élni szeretnék, alighanem meg kellene háromszoroznom magam. Tekintve azonban, hogy ez mérhetetlen csapást jelentene a Földgolyó engem nem éppen szívlelő részére, az elmúlt napokban meg kellett hoznom a döntést: mi az, ami maradhat, és mi az, amit már nem tudok vállalni.

A lista még azok után is meglehetősen bőséges maradt, hogy nagy szívfájdalommal kihúztam róla néhány elemet. Íme, ami maradt:

* Zsigmond Király Főiskola, Nemzetközi Tanulmányok (MA) - Ez egyelőre még kérdéses, hiszen a jelenleg érvényben lévő pótfelvételi eljárásban adom csak be a jelentkezésemet levelezőre. Az egy év ERASMUS után kétség sincs bennem, hogy ez az, ami leginkább érdekel, a személyügyi szervező diplomámat elfogadják alapképzésként, akkor pedig miért ne? Előadások kéthetente pénteken és szombaton Budapesten.

* TSF-GFK, Pénzügy és számvitel (BA) - No, ez épp az előbbi ellentéte. Nem áll igazán közel hozzám, mégis be kell fejezni. Van néhány része, ami érdekel, például a költségvetési szervek gazdálkodása, államháztartási ismeretek, már csak ezek miatt is érdemes. Egyelőre nappalin vinném tovább, aztán majd meglátjuk.

* Munka, belga cég - A szerződés titoktartási szakasza miatt még mindig nem írom le a nevét. Azt azonban igen, hogy felajánlották: miután elkészül az oldal, foglalkozzam én a felhasználói panaszokkal, moderálással, hasonlókkal itthonról. A munka kezdetben nem sok, alighanem heti 10 óra körül lesz, ám a pénz még a magyar adózási rendszer gyönyörű levonásai után is 6-7 euró körül marad, azt hiszem. Ez havi 60.000 Ft-ot jelent, viszonylag nyugodt hátteret a megélhetéshez.

* Egyéb munka - mindemellett riportok készítése, cikkek írása, angol okítás, és ehhez hasonlók jelenthetnek további bevételi forrást.

* ERASMUS könyv - Tekintve, hogy komoly lehetőség kínálkozik a kiadására, ezt mindenképpen benn kellett hagynom. Remélem összejön.

Ami terv még, hogy ha minden jól megy, hamarosan elköltözöm itthonról. Egy kétszobás lakás felét bérlem, a másik részét egyik haverom, így a költségek is feleződnek. Így végre viszonylag önálló életem lesz talán...

(U.i.: Most pár napig nem leszek, hiszen a két cseh lány, Dana és Martina érkezik ma Budapestre, így pár napot velük töltök. Beszámoló később...)

Bizonyítvány, munka, látogatás

Idehaza kissé másképp telnek a napok, mint a jó öreg, és kissé hiányolt Belgiumban. Ezért is nehezebb naponta frissíteni a blogot, nincs annyi téma, amiről írni lehetne nyáron. Az elmúlt pár napban azért megint összegyűlt egy bejegyzésre való, úgyhogy most már ideje beszámolni az eseményekről.

Először is megkaptam a második féléves bizonyítványomat a KATHO-tól. Pontosabban a főiskolai koordinátorom küldte el nekem levélben, egy rövid gratuláló üzenet mellett. Tizennégy tárgy közül 13 esetében sikerült a legjobb jegynek számító A-t bezsebelni, egyedül az Improving Management Skill Traniningből kaptam B-t, ami nem csoda, miután többször nyilvánosan bíráltam a tanárt az órákon... Belefér.

Ami az őszt illeti, nagy terveket szövögetek. Amennyiben a pótfelvételin valahol meghirdetik, beadom a jelentkezésemet "Nemzetközi tanulmányok" (master) levelező szakra. Az ERASMUS alaposan rádöbbentett, hogy ilyen közegben érzem igazán jól magam, ez vagyok én, erre vágyom.

Emellett természetesen dolgozni is kell. A belga cég, akinek még mindig az alkalmazásában állok, felajánlotta, hogy szeptembertől neten keresztül csináljam tovább a Helpdesket. Kicsit körülményesebb a dolog, mert magyar szabályok szerint kell adózni a belga kereset után, az órabér viszont marad bruttó 10 euró, ami még nettóban se lesz kevesebb, mint 6 euró szerintem. A munka kezdetben csak heti pár óra, de ahhoz bőven elég, hogy boldogulni tudjak.

Ráadásul a helyi tévé is megkeresett, hogy csinálnék-e nekik alkalmanként stúdióbeszélgetéseket. Ez megint csak megfontolandó ajánlat, viszonylag kevés időbe kerül, de ugyanúgy pénzt jelent. Ennyit most egyelőre erről a frontról...

Nagy hír viszont, hogy jövő kedden érkezik Budapestre Dana és Martina. Timi megoldotta nekik a szállást (ezer hála neki itt is), én pedig átszerveztem a hetemet, hogy fenn tudjak lenni velük, és megmutassam nekik mindazt, amit látni szeretnének. Péntek reggel indulnak majd vissza, ha jól tudom...

Egyéb említésre méltó a napokban nem történt.

Hogy jön ide Bill Clinton?

Mint ahogy a nők esetében a ruhák, táskák, vagy papucsok vásárlása tartozik a jelentősebb hangulatjavító intézkedések közé, ugyanígy vagyok én a könyvekkel, filmekkel. Most szombaton, kedélyállapotom javítása érdekében betévedtem az Alexandrába, ahonnan Hahner Péter: Az Egyesült Államok elnökei című kötettel távoztam. Ez a döntésem aztán egy máig tartó folyamatot indított el...

Hétfőn reggel ugyanis, amikor először kezembe vettem a könyvet, rögtön az egyik kedvenc elnökömről, a Bill Clintonról szóló részt olvastam el. Az itt leírtak alapján aztán persze még jobban fellelkesültem, így alighogy befejeztem a róla szóló passzust, az egyik helyi könyves- és papírboltban megvettem a elnök kétkötetes önéletrajzi írását is, amelynek címe Életem.

Ezek után aligha meglepő, ha azt mondom: nem tartozom azok közé, akiknek Clintonról szinte csak a Monika Lewinsky botrány jut eszébe. Ők persze mit sem tudnak arról, hogy elnöksége mekkora sikertörténet volt Amerika életében. Csak néhány példa: az 1994-ben még 6,1%-os munkanélküliséget 2000-re letonázta 4%-ra, a kormány bevételei az 1993-as 1,15 billió dollárról 1998-ra 1,72 billió dollárra ugrottak meg. Emellett, amíg 1996-ban még 12,2 millió amerikai élt szociális segélyből, addig számuk 5,3 millióra csökkent 2001-re. No comment...

De nem is azért írom ezt a bejegyzést, hogy az "első fekete elnök"-nek nevezett Clintont fényezzem, hanem azért, mert életrajzi kötetének első oldalán rábukkantam egy másik könyv címére, amelyre most legalább akkora szükségem van, mint neki annak idején. Ez pedig nem más, mint Alain Lakien: Hogyan gazdálkodjunk időnkkel és életünkkel című írása. Ezt a kötetet hajkurászom éppen, mert bizony nálam is túl sok a tennivaló, vágány és vakvágány, és valahogyan rendet kellene tenni végre a sok lehetőség és alternatíva között.

Most azért kezdem úgy érezni, hogy jó úton járok...

A nagy litván kaland

No, hát akkor kezdődjék az, amit mindenki annyira várt: a nagy litván kaland igaz története, csak itt, csak most, vágatlanul, exkluzív, megszakítás és reklám nélkül. Maradjanak velünk...

Július 1-jén délután háromkor indultunk útnak legjobb barátommal, Balázzsal, aki emellett az "egyetlen ember, akit ekkora őrültségre rá lehet venni" cím büszke birtokosa is egyben. Több mint 1300 km-es autóút állt előttünk, és ez, hogy finoman fogalmazzak, eleinte nemigen töltött el kitörő lelkesedéssel bennünket. Aztán, amikor öt órányi autózást követően megállapítottuk, hogy már csak olyan 850-900 km lehet hátra, persze rögtön fordult a kocka, és lassan megjött a kedvünk. :)

Megállni azt hiszem, összesen kétszer álltunk meg. Először úgy hajnal egy táján tankolni és energiaitalt vásárolni. Itt limitált nyelvtudásom ellenére megértettem, ahogy a benzinkutas a két Red Bullról megpróbált lengyelül lebeszélni (no english), mivel a másik márkából négyet vehetünk ugyanannyiért. Büszkeség dagasztott, bár sikerem nem nagyon dobta fel Balázst, merthogy talán félúton ha járhattunk ekkor. A második stoppot nem sokkal ezután valahol városon kívül ejtettük meg, technikai szünet ugyebár.

Onnantól kezdve aztán irány Litvánia. Hosszú, végtelenül hosszú út Lengyelországon át, én időnként el-elbóbiskoltam, aludni persze lehetetlen volt. Hét óra után (ottani idő szerint nyolc), átléptük a litván "határt". Én nyilván elfogult vagyok ez ügyben, de már akkor beleszerettem az országba. Rengeteg zöld vidék, erdő, tavak, gyönyörű.

Úton Vilniusba megírtam néhány SMS-t. Először is Jurga barátjának, hogy jövünk, lassan érkezünk, utána meg Alinának, hogy hát olyan ez mint Magyarország, csak magasabbak a fák, és szignifikánsan több az útszéli litván felirat. A fővárosba kilenc körül értünk, Jurga barátja otthagyta a munkahelyét, felvett minket, és az újonnan bérelt lakásukra kalauzolt.

Ami, jegyzem meg, annyira új volt, hogy ágy még sehol. Maradt a hálózsák, azt sovány vigaszként felajánlottam Balázsnak, és én egy törölközőn pihentem le. Közben intenzív SMS üzenetek Alinával: ugye ott leszek a reptéren, amikor a belgák megérkeznek, ugye megyek velük a hétvégén a tengerhez, stb...

Három órás forgolódás után meguntuk a padlón fekvést, és megkértük Jurga barátját, Eugeniust, aki később a "boyfriend" becenevet kapta a csapattól, hogy ugyan vigyen már be minket a városba. Ő megint otthagyta a munkahelyét, és eleget tett a kérésnek. Hihetetlen volt a srác...

Első utunk persze a McDonaldsba vezetett, mert ugye a helyi kajákban egyelőre nem nagyon bíztunk, és azért a Meki arra jó, hogy tudjuk, miért mit kapunk. Úgy értem, a kaja szar, de legalább pontosan tudod, hogy szar, és nem ér meglepetés. (Ráaásul a Big Mac 840 Ft, ezt már csak mellékesen.)

Balázs vett le némi pénzt a bankkártyáról, és éppen javában faltuk globál ebédünket, amikor megcsörrent a telefonja. A bank volt az, adategyeztetés miatt keresték. Miután kiderült, hogy ő valóban ő, a bankos kisasszony felvilágosította, hogy valaki hajnalok hajnalán használta a kártyáját Lengyelországban, és alig 10 perce leemeltek róla bizonyos összegű "liii...liii....". "LITAST", vágta rá Balázs, és ezzel is tájékoztatva a litván nemzeti valuta becses nevéről a felkészületlen banki alkalmazottat.

A nap további részéről annyit, hogy este megérkezett Koen és Jonas, kimentünk eléjük a reptérre. Alináék lekésték az érkezést, a pasija megint szarakodott valamivel, szokásos. Azért nekem láthatóan nagyon örült, mármint a pasija. :) Utána vissza Jurgáékhoz, Balázsnak ekkora már elég volt, elindult vissza, hulla fáradtan.

Másnap irány Vilnius: Koen, Jonas, én és Alina, (ohne pasi). Az utolsó szép nap vele, ezt kell emlékként megőrizni. Néhány pillanatkép a napról és a városról:

Egész nap iszonyatosan tűzött a nap, nagyon leégtünk és elfáradtunk a végére, mint azt a mellékelt ábra is mutatja.

A séta közben persze Alinával is sikerült "megbeszélni" a dolgainkat. Semmi sem változott, fogalma sincs mit akar, még egy kis időt kér, nekem meg már elég az egészből. Estére kibukik, a pasija megint felhúzta valamivel, egészségére. Ezzel egy időben én is közöltem vele, hogy azért nem ártana dönteni lassan, erre eléggé összezuhant, rosszkedvű lett, és tanácstalan, mint mindig. Este elmentünk bulizni egyet, én nagyon élveztem, neki még akkor is rossz kedve volt, alig táncolt, ami tőle azért szokatlan.

Másnap aztán irány a tengerhez, egész hétvégére, mindenki együtt. Megint néhány pillanatkép.

"Boyfriend" és Jurga :)

És akkor az utolsó nagy beszélgetés, most már én szerettem volna lezárni a dolgot. Közöltem vele, hogy ezekben a napokban látjuk egymást utoljára, és hogy soha többé nem találkozunk. Ő megszeppenve annyit mondott: "soha nem mondd, hogy soha." Erre én csak annyit: "Ezúttal biztosan mondom. Skype blokkol, telszám töröl. Remélem jó döntést hoztál.".A beszélgetés után én szinte felszabadultam, ő majdnem sírt. A helyzetet szemléltetendő, íme egy fotó, az utolsó közös képek egyike. Jól látható rajta, miről is beszélek.

Vasárnap délután aztán végső búcsú, megszenvedte ő is, én is. Én persze nem előtte, azért hülye nem vagyok :)

Hétfőn persze ment tovább az élet. Jurga és Eugenius elvitt engem és Agne-t a fővárostól alig 30 km-re található Trakaiba. Gyönyörű vidék megint, kihagyhatatlan. Képek egyelőre csak a netről:

Este hat körül vissza, még egy kellemes beszélgetés Jurgával, no meg persze Eugeniussal, akiben igazi hű barátra leltem ott a néhány nap alatt. Októberben jönnek majd Magyarországra, alig várom.

Kedd reggel aztán irány a vasútállomás. Lefoglaltuk a vonatjegyeket, és délelőtt 11.40-kor (magyar idő szerint 10.40), elindultam haza. A Varsóba tartó vonaton összefuttam egy spanyol-cseh ERASMUS párral, egy litván lánnyal Kaunasból, aztán a Varsó-Budapest útvonalon öt angollal, két amerikai lánnyal, majd később négy mexikói csajjal. Végül a Budapest-Békéscsaba szakaszon egy, szép nagy, fonott kosarat szorongató idős nénivel.

Itthon vagyok.


(Még mindig sok szeretettel várok mindenkit az iwiw-en létrehozott blogolvasói klubba. Hamarosan csak a klubtagok számára elérhető extra blogbejegyzések!! :P )

Hamarosan...

Némi kényszerűnek mondható nyári szünetet követően hamarosan következik a nagy litván kalandról szóló beszámoló, és a blog is visszatér a maga rendes kerékvágásába. Köszönöm, hogy az elmúlt hetekben - annak ellenére - hogy új írást nem helyeztem fel, mégis ilyen nagy számban látogattátok az oldalt.

Tegyétek ezt a jövőben is... :)

Félve írok bármit...

A múlt szerdai események után már csak annyit merek leírni, teszünk még egy próbálkozást, hogy eljussunk Litvániába. A részletekről, vagy a második próbálkozás esetleges sikertelenségéről igyekszem beszámolni. :)