Mozgalmas csütörtök meglepetéssel

A mai napra alighanem minden hezitálás nélkül rá lehet akasztani a mozgalmas jelzőt. Reggel litvánt tanultam és Alina ügyében mászkáltam a főiskolán, délután és este órák, éjszaka pedig egy igazán nagy meglepetés.

Reggel kicsit fáradtan, ámde lelkesen ébredtem. A tudat, hogy Jurga itt van a szomszédban, valahogy mindig feldob. Ismerem már jól, kedvelem is őt, jó vele lakni, csevegni reggel, zaklatni az éppen aktuális litván szavak kiejtésével, és így tovább. Ma együtt reggeliztünk odalenn, aztán én vásárolni mentem, mert holnap egész nap odalesz Tielt-ben, és megígértem neki, hogy három fogásos ebédet főzök neki, meg Vytasnak és Ingának, ha el tudnak jönni. A menü nem akármi lesz egyébként: húsgombócleves, sonkás Carbonara spagetti, és végezetül puding.

Ezután bementem a főiskolára, mert Alina még mindig nem kapta meg az első félévi jegyeit odahaza, és ha nem postázzák időben, akkor nemcsak hogy ösztöndíjat nem kap, de tandíjat kell fizetnie, szóval felajánlottam, hogy utánajárok. Először Evyhez mentem, akinek holnap lesz egyébként az utolsó munkanapja, mielőtt szülési szabadságra megy. Ő sajnos nem tudott segíteni, mert az IPSOC koordinátor, Evelyn még nem küldte át neki Alina eredményeit. Így átballagtam szépen az ő irodájához, és egy órát várakoztam előtte, mindhiába. Holnap mindenesetre visszamegyek, akkor jóval több időm lesz.

Délután Improving Management Skills óra, kész röhej. Én valami dinamikus, pörgős, gyakorlatias órára számítottam rengeteg szituációs játékkal, ehelyett egy nyugdíjközeli idős úr kimért, megfontolt angolsággal fejtegetett olyan kérdéseket, mint hogy egy interjúban használhatunk nyitott és zárt kérdéseket is. Ráadásul van a csoportunkban egy román lány, aki már a master tanulmányait végzi, és állandóan vitatkozik, okoskodik, idegesítve ezzel engem és a mellettem ülő, egyébként most éppen betegeskedő Ingát is.

Este fél hattól aztán jött a dutch korszaka. Először megírtuk a belépő tesztet, bár az inkább csak formalitásnak bizonyult. Hattól pedig kezdődött az első óra, egészen kilencig, nekem tetszik, bár egyelőre elég könnyű dolgokat tanultunk.

Kilenckor irány haza, egy gyors zuhany és pár falat fért csak épp bele, mert Lilláék jöttek át Torhoutból bulizni, és kimentem eléjük az állomásra. Jelentős késéssel indultunk csak a Chipsbe, Jurga és néhányan Torhoutból előre mentek, mi meg megvártuk még Dogucant, majd éjfél körül mi is buszra szálltunk.

Amikor aztán odaértünk végre, hatalmas meglepetés következett. Az ott lévő ERASMUS-osok körbeálltak, és rázendítettek a Happy Birthday-re. Zoli és Vytas előállt egy tortával, gyertya, minden, hihetetlen jó érzés volt. Lilla közben tejszínhabot kezdett fröcskölni rám valahonnan, ökörködések, puszik, rengeteg gratuláció, rengeteg felejthetetlen pillanat, és egy fergeteges buli egészen hajnali négyig. KÖSZÖNÖM NEKTEK.

(Még a mai nap folyamán igyekszem egyébként feltölteni az első "Hónap képei" sorozatot, köztük az "Ingyen ölelés Párizsban", "Látogatás a szeméttelepen", és persze "a szülinapi buli". Ti pedig szavazhattok , hogy melyik tetszik a legjobban)

25

Huszonöt éves lettem én, még ha Európa másik sarkán kell is ünnepeljem, s nem ott, ahol annak idején megláttam a napvilágot. Egész nap rengeteg SMS, üzenet, e-mail érkezett, jó érzés volt látni, hogy bár távol vagyok az otthontól, azért nem felejtettek el. Persze azért itt is volt némi meglepetésben részem.

Kezdem azzal, hogy pontosan éjfélkor a litván lánnyal, Jurgával kerékpároztunk hazafelé, amikor egy kósza pillantást vetett az órájára, és kezet nyújtva csak annyit mondott: nos Gábor, boldog születésnapot. Hazaérve aztán átnyújtott nekem egy ajándék kulcstartót, nagyon meglepett, hogy egyáltalán gondolt rám.

Másnap reggel persze sorra köszöntöttek az ERASMUS-osok, akik valamiféle hétvégi partyt szeretnének összehozni, ahol megünnepelhetnénk ezt a negyed évszázados évfordulót. Gondolkozunk egy terasz bulin, idén még nem volt egy sem, bár nagyon időjárásfüggő, majd meglátjuk.

Délután Vytas folytatta a köszöntések sorát, amikor odalépett hozzám, és csak annyit mondott: születésnapod alkalmából én hadd nyújtsak át neked valamit, ami igazán fontos nekem. Azzal a kezembe nyom egy kis litván zászlót. Jól ismerem ő, ez többet jelent, mint ezernyi csokoládé, plüssfigura, ízletes francia bor együttvéve. Ki is raktam a falra az íróasztalom fölé.

Hazaérve még nagyobb meglepetés fogad. Verca, az egyik cseh lány az első félévből képeslapot küldött nekem születésnapomra. Felejthetetlen érzés, hogy valaki, akit alig fél éve ismersz, és talán csak futólag tettél neki említést a születésnapodról, nem feledkezik meg rólad. Ki is raktam a lapot az emlékfalamra.

Estefelé aztán Alina is küldött egy üzenetet, boldog születésnapot édes, kívánok boldogságot, vidám perceket, meg a többi, ölel és csókol stb... Megint kezdjük a szokásos procedúrát, nem bírjuk egymás nélkül sokáig, este már beszéltünk is Skype-on.

Ugyancsak este meglátogattam Koen-t a szomszédban. Mivel a fenti szomszédja, Elza még mindig nem töltötte le a Skype-ot, és regisztrált be, ezért immár második alkalommal írtam neki egy egyoldalas levelet, amelyben kifejtettem, mennyire szeretném, ha ő is elérhető lenne eme hálózaton. A lánynak ráadásul nincs barátja, és szimpatikusnak is tűnik, úgyhogy gondolkodom rajta... Koen persze rögtön észrevette, beszervezte a csütörtök esti buliba, így ő is jön. Majd meglátjuk.

Ami persze szép az ERASMUS-ban, hogy mindezek mellett hajtunk és dolgozunk. Délelőtt a második Total Quality Management órán egy SOP-t (standart operation process) kellett készítenünk, elő kellett készítenünk és megterveznünk egy képzelt tárgyalást egy fontos ügyféllel, akit áraink emelkedéséről kell majd tájékoztatnunk. A csapatban úgy alakult, hogy hárman voltunk régiek, az első szemeszterből (Peter, Jitka és én), míg hárman az újak közül (Olivia, Michi és Vala) Már az első percben érződött, hogy amihez mi fél év alatt úgy hozzászoktunk, jelesül a csapatmunkához, azt ők még abszolút nem érzik. Mennyi mindent tanultunk itt észrevétlenül, édes Istenem.

Azért a végeredmény mégiscsak kedvező, a belga csapathoz képes messze jobb projecktet prezentáltunk. Utána még Doing Business In Asia, nekem már megvolt az első félévben, de bementem, mert ez kihagyhatatlan és felejthetetlen. Nem kérdés: Guido Peene órájáról van szó.

Holnap délután következik majd a Vezetői képességek fejlesztése nevű kurzus, este pedig az első holland nyelvóra. Hát kíváncsi leszek... :)

Szemétség

Jónéhányan a fenti jelzővel illették a HANTAL koordinátorának, Johann Cottynnak azt a megmagyarázhatatlanul perverz ötletét, hogy összetereli az ERASMUS-os hallgatókat, és bemutatja nekik a helyi szeméttelepet. Mindenesetre, ha már mennünk kellett, megpróbáltuk poénra venni a délutánt. Hogy mennyire sikerült, arról a hamarosan feltöltésre kerülő képek tanúskodnak majd.

Mielőtt azonban magáról a nem mindennapi vizitről szót ejtenénk, érdemes egy rövid kitérőt tenni azzal kapcsolatban, hogy hogyan is van ez a szemétügy itt Belgiumban. Persze hogy szelektálják, az természetes, de a kérdés az, hogy miként... Színtévesztőknek kész kavalkád.

Először is van ugyanis a kék zsák. Ebbe a következő dolgokat tesszük:

1, fém - ez még egyszerű is, mert könnyű eldönteni.
2, tejes és narancslés dobozok
3, műanyag - flakonok, palackok.

Viszont... Nem tesszük a kék zsákba a műanyag szatyrot, műanyag vajas- és joghurtos poharakat, satöbbi. Ez úgynevezett 'regular garbage', vagyis a fehér zsákba kell beletenni szabályszerűleg. Ebbe megy ugyanis minden, ami sehová máshova nem sorolható.

Külön kell gyűjteni továbbá a papírt. Újságok, magazinok, fölösleges jegyzetek, mind ide kerülnek. Nem kerül viszont ide a szalvéta, papírzsebkendő, törlőpapír, és így tovább. Ez megint megy a fehér zsákba.

Szintén külön részben tartják az üveget. Sörös, boros, és a többi. Törött ablaküveg, égő viszont nem ide jön, hanem, gondolom már nem is kérdés: irány a fehér zsák.

Tömören ennyit tehát a szelektálásról. Aki elsőre mindent megértett, gratulálok neki. Mi persze már megszoktuk, de volt vele gond az elején bőven.

Ami a vállalatlátogatást illeti egyébként, először a szelektálórészbe mentünk. Ide kerül a szemét, itt válogatják tovább három részre a kék zsákok tartalmát, nagy futószalagon fut a szemét, kapkodni kell és figyelni minden másodpercben. Hogy mennyire nem egyszerű feladat mindez, azt rövid időre én is megtapasztalhattam, mert pár percre beálltam flakont válogatni.

Ezek után megnéztük, hová kerül a fém és a papír, majd elmondták, hogy az ásványvizes palackokból bizony nem mást, mint ruhát készítenek Írországban. Egy mellényhez 27 ásványvizes palackra van szükség. Ahjah...

Ezután ismét buszra pattantunk, és elmentünk a szeméttelepre is. Itt viszont már semmi meglepőt nem tapasztaltunk, a maradék szeméttel pont úgy bánnak, és pont ugyanolyan büdös Belgiumban is, mint odahaza. Ennek köszönhetően az egész csapat kellemes illatot árasztott a nap végén. Szerencsére azonban ezek közvetítésére az internet még képtelen napjainkban... :)

Vizsgaeredmények

Ma reggel, közvetlenül az órák előtt beköszöntem Mr. Cottyn irodájába, hogy rákérdezzek, megvannak-e már az eredményei az első félévi vizsgáimnak és beadott dolgozataimnak. Örömmel nyugtáztam: a Nemzetközi Marketinget leszámítva minden eredményem beérkezett a rendszerbe, sőt, rögtön kézhez is kaphattam.

Az osztályzásról itt azt kell tudni, hogy nem jegyeket, hanem betűket kapunk az egyes tárgyakból. Az értékelés az alábbiak szerint zajlik:

A - kitűnő
B - nagyon jó
C - jó
D- közepes
E- elégséges
F- elégtelen, további munka szükséges
FX - teljes mértékben elégtelen.

Ezek után íme az én előző félévi teljesítményem:

Intenzív holland nyelvtanfolyam - A
Focus on Europe (EU ismeretek) - A
Global Issues (Globális kérdések) - B
Tematikus utazások - A
Előadói készségfejlesztés - A
Üzleti Management angolul - B
Francia nyelv - A
Doing Business In Asia - A
Nemzetközi Marketing - később
Belgoscopie - Belgium gazdasága, társadalma - A
Humár Erőforrás Menedzsment - A
Interkulturális Menedzsment - A

Mindent összevetve azt hiszem, elégedett lehetek, hiszen mindezek mellett az otthoni tárgyakból is sikerült néhányat teljesíteni. A második félévben csak így tovább, remélhetőleg... :)

Nyugodt vasárnap billiárd hírekkel...

A mozgalmas szombat után a vasárnap meglehetősen nyugodtra sikeredett. Délelőtt sokáig aludtam, utána szobát takarítottam, és ehhez hasonló unalmasságok. Vetettem egy pillantást az otthoni hírekre is, bár ne tettem volna. Valamelyik nap még azt hittem ugyanis, hogy Kósa Lajos jobb billiárban, mint Orbán Viktor, aztán kiderült, hogy mégse...

Még csütörtökön olvastam először talán a nagy Kósa-Orbán összecsapásról, és hogy a debrecenei polgármester legyőzte az egykori miniszterelnököt, aki a szabályokkal sem volt egészen tisztában, de azért nem játszott rosszul. Erre mit olvasok vasárnap: helyesbítést a FIGYELŐNETEN, mely szerint mégis a volt miniszterelnök győzött.

Eszembe is jutott Orwell 1984-ének Winstonja, aki a Nagy Testvér igényei szerint szabja át a múltbéli híreket. Ennek szellemében cselekedhetett valószínűleg a FIDESZ sajtóirodája is, amikor kiadta a helyesbítést. Szinte látom is magam előtt, amint tucatnyi narancssárga médiabubus összedugja a fejét, és egymásra kontrázva üvöltik: az nem lehet, hogy nem a Főnök győzött. És különben is, mit számít az, ha nem nyert az asztalnál... Majd mi megoldjuk, kommunikáció kérdése az egész.

Azért az elgondolkodtató, hogy hetekkel az úgynevezett Szociális Népszavazás előtt a FIDESZ sajtóirodájának nincs jobb dolga, mint egy ilyen érdektelen ügyben sajtóhelyreigazítást kezdeményezni....

Jelentem, vagyok...

Igen, tudom. "Gábor, már megint nem lehet hallani felőled semmit." "Élsz még, ember?" Továbbá ezer ehhez hasonló. Igen, jelentem: élek, vagyok. Az elmúlt időszakban azonban sok minden történt, ami miatt nem jutott idő, kedv, lelkesedés a naplóírásra. Most igyekszem úgy bepótolni, hogy csak na. Tehát kezdjük az elején...

Réges-régen, egy messzi, messzi galaxisban ellopták a pénztárcámat. Nem volt benne semmi fontos szerencsére, csak a személyi igazolványom, lakcímkártyám, itteni diákigazolványom, ingyenes buszjegyem, deviza- és forint alapú bankkártyám, adókártyám, TB kártyám, Európai Egészségkártyám, és ráadásként kemény 20 eurocent. Na de hát az ERASMUS az új ismerettségek szerzéséről is szól, úgyhogy ennek jegyében én rendőrtisztekkel és adminisztrátorokkal, banki alkalmazottakkal és bolti eladókkal barátkoztam meg. Egy heti rohangálásomba telt, mire újra működőképessé tettem a kinti életem: bankszámlát nyitottam, átutaltam rá a pénzt, rendőrségre, nemzetközi irodába mentem, és egyéb nyalámságok. Oké, rendben, hét napnyi hallgatásra már van kifogásom. :)

Azután persze itt sem állt meg az élet. Alig egy hete Párizsban jártunk, ahonnan ezúttal kiszökött az ősz nesztelen, és átadta helyét a hűdebaromihideg télnek. Ennek ellenére a város gyönyörű, magával ragad, mint mindig, de csak kis szeletét nyújtotta megint, vissza kell még térni, négy napra, vagy még inkább egy hétre. A Museum d'Orsay-n is épp csak keresztülrohantunk, én megnéztem azért, ami engem leginkább érdekelt: Degas, Klimt, Monet, Van Gogh. Oh, my God... :)

Helló, Párizs...

Azért a város ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. A Notre Dame előtt tucatnyi fiatal sétált kezében FREE HUGS, vagyis "ingyen ölelés" táblákkal. Én három szimpatikus leányzó esetében is éltem a lehetőséggel, sajnos beszélgetni nem volt idő velük, sok a turista, az ölelni való...

A következő héten a többieknek folytatódott a holland nyelvtanfolyam, amelyet rendíthetetlen türelemmel ültem végig én is. Szerda délután fogadás a városházán, mesét olvastunk dáccsul, meg énekeltünk, és ehhez hasonlók.

Még az előadás előtt...

Este ERASMUS buli a de Slekke-ben, ingyen kaja, ingyen ital, ingyen bókok a szervező asszonytól, aki szerint szépen beszélem a hollandot. Ahjaa, itt vagyok fél éve mégiscsak.


Csütörtökön mindennek betetőzéseként Brugge-be utaztunk, idegenvezetőnk ezúttal is Guido Peene volt, ez a kedves, öreg, ám kimeríthetetlen energiaforrásokkal rendelkező flamand, egykori és leendő tanárom. Ahogy egész nap nézem, követem, egyre inkább az motoszkál a fejemben: a fene egye meg, így kéne valahogy megöregedni...

Guido Peene #1


Guido Peene #2

Pénteken a többiek vizsgát tettek holland nyelvtudásukról, én meg nem. Este elmentünk billiárdozni, én Zolival az egyik oldalon, Vitas (Litvánia) és újdonsült barátnője, Alexandra (Románia) pedig a másikon. Nem ment a játék, túl profi az asztal, semmi hiba rajta, nem ehhez vagyunk szokva; ily módon kerestük a kifogásokat Zolival, de azért nyertünk. 11 körül pedig már indultunk is haza, hosszú nap előtt álltunk.

Szombaton ugyanis egy helyi szervezet, az Orde van den Prince tagjai vendégül láttak néhány ERASMUS-os diákot egy napra. Nos, hogy diplomatikusan fogalmazzak, ez afféle elit klub, gazdagok és gazdagabbak gyülekezete, akiknek nyilván kedvére való, hogy időről időre megvendégelnek pár diákot Közép- vagy Kelet-Európából, és elcsevegnek velük, hogy miként is zajlik az élet nálatok.

Én Zolival és a török sráccal, Dogucannal egy kedves nyugdíjas házaspárhoz kerültem. A férfi közgazdász végzettségű, ma már nyugdíjas, de amint elmesélte, van egy kis, alig 200 főt foglalkoztató vállalkozása, amit visszavonulása óta a fiai vezetnek. A ház kisebb kastéllyal is felér, úszómedence, teniszpálya, erdőnyi kert, és így tovább. Mindezek ellenére nyitott, kedves emberek, kellemes nap velük. Rengeteg csevegés művészetről, zenéről, evészet, ivászat.

Kell egy ház...

A japán stílusú ebédlő...

Török, magyar, magyar...

Két óra körül elvittek minket Ieperbe is. Erről a helyről azt kell tudni, hogy kulcsfontosságú szerepet játszott az első világháborúban. Ellátogattunk a brit és francia katonák temetőjébe, de vissza kell még térni ide is egyszer mindenképpen, megnézni a Flanders Field Museum-ot, meghallgatni az áldozatok emlékére este nyolckor szóló dallamot, a Last Post-ot a Menin Gate tövében.

Én csak a háttérben... Ilyen is van... :)

Este aztán visszafurikáztunk a KATHO-ra. Vacsora, csevely magyarokkal, Lisivel, az osztrák lánnyal, és persze a litvánokkal. Lilla és Peti verset mond, az én partnerem hiányzik, így kimaradok. Este hullafáradtan esem az ágyba...

Nos, hát emígyen szól az elmúlt két hét krónikája. És hogy végezetül az öreg Mr. Peene-t idézzem: "If you have some questions, just put up your finger. I always say, there are no stupid questions, only stupid answers..."

Több, sokkal több hozzá hasonló ember kellene erre a világra, azt hiszem...

A lengyel lány színre lép...

Az ERASMUS ösztöndíj egyik, ha nem a legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy minden diák gyakorlatilag a kezdetektől keresi azt az embert, akivel a fél év alatt úgymond magánéletet élhet. Alapvető szükséglete ez mindannyiunknak, ékes példa volt rá az első félév is. Nos, azt hiszem, az egyik lengyel lány személyében én ma megtaláltam. No, de kezdjük az elején.

Szokás szerint reggel kilenckor vette kezdetét a dutch course, illletve csak vette volna, de eltűntek a terem kulcsai. Fél órás késéssel láttunk tehát csak neki, de nagyon szépen haladunk, Ellen ügyesen, okosan, és nagyon jól tanít. Közben persze rengetegés ökörködés az osztályban is, vele is, majd csinálok fényképeket most már, és feltöltök egy párat.

Délben, az ebédszünet alatt a litván nyelv rejtelmeivel ismerkedtem a 't Fórumban. Nem egy egyszerű dolog, annyi bizonyos, néhány kisebb mondat elsajátítása is felér egy ikerszülés nehézségeivel legalább. De azért jól megy, egyre jobban...

Délután Focus on Europe, a második előadás. Megérkezik Lilla és Peti is Torhoutból, velük és Zolival együtt négyen képviseljük becses hazánkat az esős Belgiumban. Hogy az órán miről volt szó, nem nagyon tudom, végig a mögöttem ülő lengyel csajjal, Magdával leveleztem, akinek láthatóan nem jól alakulnak az első napjai. Estére leszerveztem egy kis filmnézést, ott talán majd kiderül, mi is a gond.

Idehaza óra után punnyadtam egy kicsit, a neten összefutottam Alinával, váltottunk pár szót. Áprilisban jön a barátjával, rendkívüli módon örülök neki, de nem sok időt fogok velük tölteni, azt hiszem.

És akkor az esti filmnézés, és az azt követő beszélgetés Magdával. Mint kiderült, gondok vannak a szállással, meleg víz, internet, a szokásos kezdeti zűrök. (Deja vu, vagy szeptemberben ugyanígy indultak a dolgok valakivel?) Megígértem neki, hogy holnap elkísérem a szálláskoordinátorhoz, és megoldunk szépen mindent, amit csak lehet.

Amíg a többiek isten tudja mivel voltak elfoglalva, azért komolyabb dolgokról is beszélgettünk egyébként. Nem igazán találja a helyét, nem bízik magában, nem fogadja el magát, bizonytalan. Mondtam neki, hogy majd én kezelésbe veszem, láthatóan pozitívan fogadta a viszonylag egyértelmű közeledésemet.

Azért az otthoniaknak nem kell ám aggódni: 1, sokat tanultam az előző félévből. 2, Lengyelország azért mégiscsak közelebb van, mint Litvánia :)

Távirati stílusban

Az előző napokat főként a litvánokkal töltöttem. STOP Beszereztem egy kártyafüggetlen telefont. STOP Így most már van belga számom STOP. Végre bekötötték az internetet. STOP. Holnaptól rendszeres bejegyzések. STOP :)

A negyedik vágány

Az elmúlt két napban nem sok időm volt gép előtt ülni, ugyanis a főiskola koordinátoraival együtt nekem és a holland lánynak, Mirjamnak jutott az a megtiszteltetés, hogy üdvözölhetjük a második szemeszterre érkező diákokat. A hétvégém tehát főként ennek jegyében telt.

Szombaton délelőtt 11 körül csörrent meg először a telefon, és Mr. Cottyn nyugodt, kimért hangján arról érdeklődött, segítenék-e felvenni két lengyel diákot a pályaudvaron. Természetesen rögtön beleegyeztem, így fél óra múlva találkoztunk a vasútállomáson, és együtt sétáltunk a Brüsszelből érkező vonatokat fogadó négyes vágányhoz. A két diákot könnyű volt megtalálni: a hatalmas csomag és a kissé tanácstalan tekintet elég egyértelmű árulkodó jel. Anna és Lukas bemutatkozott, majd gyorsan megmutattuk nekik a várost, és a szállásra röpítettük őket.

Délután további két román lányt vettünk fel (Alexanda és Olivia), majd jött egy kis szünet. Persze nem nekem, hiszem az új diákok be szerettek volna vásárolni a hétvégére, úgyhogy körülbelül 10-12 fővel délután háromkor útnak indultam a GB-be. Ezen a túrán ismerkedtem meg a két bájos cseh lánnyal, Katkával és Hankával, valamint a bolgár lánnyal, Ivával. Előbbi kettőről még hallani fogtok, azt hiszem.

Este, a vásárlás után hullafáradtan értem haza, amikor Mr. Cottyn ismét csörgött, hogy két finn lány érkezik, de ő csak késéssel tud kimenni eléjük, megtenném-e, és nem-e lehetne-e, és satöbbi… Így hát én fogadtam az északi delegációt, Hetta-t és Tarru-t, majd miután Mr. Cottyn végül befutott, hazaszállítottuk őket is.

Hazaérve egy új spanyol srác, Xavier fogadott, szegényke, ő kapta meg a régi kis szobámat. Alig egy fél órát pihentem csak itthon, máris mentünk tovább, esti buliba a Big Brother házba. Kata, Hanka, Iva, Bartek, Martina, Dana, Xavier és én. Rengeteg ökörködés, poénkodás már az elején… Éjfél körül az ágyban.

Ami a vasárnapot illeti, hasonlóan telt. Délelőtt templomba mentem a két lengyellel, mert nem tudták, hogy hol van. Előtte viszont még beugrottam a pékségbe, és vettem egy-egy meglepetés fánkot a cseheknek, meg Alexandrának, a román lánynak. Legalább az első reggelük legyen egy kicsit édesebb, mint a többi.

Templom után a BB házban ragadtam, az olaszok marasztaltak, nagyon jó fejek. Csak hogy megmutassam: mennyi nevet kell fejben tartani, íme egy kis ízelítő azokból, akik még ott voltak, és most találkoztam velük először. Tehát: Adriano és Christiano, ők lennének az olaszok; Irini és Michael, vagyis a görögök; Maresa, Magda, Isa, Mateus és szintén Michael, vagyis a lengyelek; Kristine és Inez, a két német lány; valamint Janne és Katerina Finnországból. Tegye fel a kezét, aki még tudja követni…

A BB házból átsétáltunk az úgynevezett „Chicken House”-ba, hogy megkeressük a két litván diákot. Könnyedén meg is találtuk őket, egy lány és egy srác, Inga és Vitas. Jó, tudom, én kicsit elfogult vagyok ezügyben, de kifejezetten kedvelem őket. Főztünk makarónit, ettünk kumpiszt, ez litván kaja, és persze rögtön leszerződtettem őket litván nyelvoktatásra is.

Ebből a házból átmentünk még a ’t Hoge 39-41-be, és ott töltöttük az egész délutánt, estét. Mire visszaértünk, megérkeztek a románok, farkaséhesen persze. Csináltam nekik egy kis kaját, majd megismerkedtem a két bolgár lakóval is, így végül velük zártam az estét.

Ezek után aligha mondhatja bárki, hogy unalmas az ERASMUS-os élet.

Utazom vissza...

Elérkezett hát a nagy nap: utazom vissza Belgiumba. Kora reggel keltem, és rögtön nekiláttam a pakolásnak, elvégre nem lehet most már halogatni tovább a dolgot, pár óra múlva utazom. Hét óra örül sikeresen be is csomagoltam mindent, a bőröndöt rendesen teletömtem ezúttal, úgyhogy súrolta a 20 kg határát.

Indulás előtt még egy gyors vizit nagymamám húgánál, búcsú, 11 körül pedig útnak indultunk Balázzsal Budapestre. Egészen jó időt mentünk, fél kettő körül értünk fel. A reptéren elköszöntem tőle, majd becsekkoltam, a szokásos procedúra. Közben Alinával váltottam pár SMS-t, fáj a szíve, hogy nem jöhet vissza, velem álmodott a minap, és hiányzom. Hát igen, ő most kezdi érezni mindazt, amin én már túlestem január folyamán…

Közben megkezdődött a beszállás, sikeresen megszerzek egy ülést az ablaknál. Mellettem ezúttal nem barát, vagy iskolatárs, hanem egy harmincas éveiben járó nő foglal helyet, a külső széken pedig egy 18 év körüli lány. Már felszáll a gép, amikor először feltűnik: mintha ismerném én ezt a nőt valahonnan. Az arcát nem nagyon néztem meg, a hangja viszont borzasztóan emlékeztetett valakire…

Ausztria felett repültünk már, amikor kissé belehallgattam a társalgásunkba. Éppen a vívásról volt szó. Abban a pillanatban leesett a tantusz. A biztonság kedvéért azért óvatosan oldalra pillantottam, de semmi kétség: a mellettem ülő nő nem más, mint Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok vívó.

Úgy döntöttem, hogy a gépen nem zargatom, elvégre szeretne ő is nyugodtan utazni, ám a leszállás után, amíg a csomagokra vártunk, megszólítottam, és ezt követően készült az alábbi közös fotó.

A fényképezkedésnek köszönhetően azonban lekéstem a buszt a pályaudvarra. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy időközben a Charleroi reptér régi épületét bezárták, és most egy új épület mellett landoltunk. Innen pedig 10 perccel hamarabb indult a busz.

Lényeg a lényeg, a következőt könnyedén elértem, és két átszállással ugyan, de 20.45-kor megérkeztem Kortrijkba. A szobám ajtaján rövid üzenet fogadott: „Jonasék házában vagyunk, téged is meghívtak, szóval ha van kedved, csatlakozz.”

Nekem sem kellett több, egy rövid zuhany és kipakolás után útnak indultam. Jonas, Koen, Brecht, Dana, Martina mind nagy örömmel fogadtak. Kellemes este egy hosszú nap végén…

Az utolsó nap...

Hosszú időre a mai az utolsó teljes napom itthon. Ilyenkor az ember mindig igyekszik minél többet megélni mindabból, ami az elkövetkezendő hónapokban lehetetlen lesz. Ennek megfelelően nekem is mozgalmas napom volt.

Reggel már rögtön korán kellett kelnem, mert előző este felhívott Jani, a volt főnököm a helyi tévénél, hogy a munkatárs, aki a hirdetéseket szerkeszti, belázasodott, és hogy nem tudnék-e besegíteni a szerkesztéssel a hátralévő két napomon. Mivel rábólintottam a dologra, ezért nem sokkal hét után már jött is értem, és bevitt a szerkesztőségbe.

Miközben a hirdetéseken dolgoztam, kiderült, hogy forgatni mennek a kórházba Békéscsabára, az influenza miatti látogatási tilalomról a híradóba talán, és két hosszabb interjút is készítenek egy most induló egészségmagazinba. A régi szép riporteri idők iránt érzett nosztalgiából úgy döntöttem, elkísérem őket, és gondolom az már nem is meglepő, hogy fél óra múlva megfűztek: csináljam én az egyik interjút a kettő közül.

Így történt hát, hogy utolsó itthoni napom délelőttjén a békéscsabai kórház igazgatóhelyettesét kérdeztem a látogatási tilalomról, majd meginterjúvoltam két beteget, hogy hogyan érinti mindez őket, végül szintén az igazgatóhelyettessel Békés Megye egészségügyi mutatóit elemezgettük végig.

Ezután az én részem véget ért, hátra volt még azonban az igazgatói interjú, amit egyik kollégám csinált. A beszélgetést hosszas várakozás előzte meg, majd nem sokkal tizenegy után nekikezdtek. Az igazgató elmondta például, hogy a vizitdíjból befolyt bevételek valóban a kórháznál maradnak, csakhogy olyan mértékű volt a betegforgalom visszaesése, hogy a befolyt 300 Ft-ok ellenére is kevesebb bevétel jelentkezik náluk, mint azelőtt.

Végül csaknem délután egy óra volt, mire visszaértünk Mezőberénybe. Egy gyors ebéd, és némi pihenő után nekikezdtem a pakolásnak. Ez az egyik legutálatosabb dolog, amit az utazás kapcsán csinálnia kell az embernek. Én egyelőre csak összekészítettem a főbb ruhákat, a teljes csomagolást pedig ünnepélyesen péntek reggelre halasztottam.

Késő délután megint bementem a tévébe, és beírtam a nap folyamán befutott hirdetéseket. Közben végig egyfajta nosztalgiát éreztem az egésszel kapcsolatban, Janival felemlegettük a régi nagy tévés sztorikat, kellemes pillanatokat, kemény munkás időszakokat. Most kicsit hiányzik a média, azt hiszem. Bár alighanem ez azért valamilyen szinten természetes dolog.

A tévében...

Este aztán még beugrottam a kávéházba, mert egykori főiskolás és gimnáziumi osztálytársam, Varró Bálint felhívott, hogy fussunk össze, mielőtt kimegyek. Ő Angliában volt kinn jónéhány évig, én ugye Belgiumban, volt tehát mit mesélni. Hozta magával másik osztálytársunkat, Szugyit is, aztán onnan még felhívtuk Kopeszt, végül pedig Balázs is beállított. Hihetetlenül jól sikerült az egész találkozó, nagy sztorik, röhögések egészen késő estig, úgy kellett minket illedelmesen kitessékelni a művházból, hogy elnézést, de zárnánk...

Most péntek hajnali öt óra lesz lassan. Itt ülök a gép előtt, kicsit fáj a torkom, és folyik az orrom, úgyhogy hónom alatt a lázmérővel gépeltem végig a bejegyzést. Szerencsére csak 36,7-et mért, szóval nincs nagy baj, maximum az utazás lázában égek tehát.

Apám közben már elment dolgozni, nemrég köszönt el. Miután befejeztem a blogot, iszom egy kávét, és nekilátok a pakolásnak. Néhány óra múlva azután útnak indulok Budapestre, majd átrepülve fél Európát, és vonatozva egy keveset, este már újra Kortrijkban leszek.

Sajnos még nem tudom, mikor sikerül biztosítani az ottani internetet, úgyhogy most előfordulhat, hogy néhány napig nem lesz új bejegyzés. Aztán úgyis helyreáll majd minden, mint ahogyan tavaly augusztusban is.

Kezdődik tehát a második menet odakinn. Vajon mi mindent tartogat megint...?