Réges-régen, egy messzi, messzi galaxisban ellopták a pénztárcámat. Nem volt benne semmi fontos szerencsére, csak a személyi igazolványom, lakcímkártyám, itteni diákigazolványom, ingyenes buszjegyem, deviza- és forint alapú bankkártyám, adókártyám, TB kártyám, Európai Egészségkártyám, és ráadásként kemény 20 eurocent. Na de hát az ERASMUS az új ismerettségek szerzéséről is szól, úgyhogy ennek jegyében én rendőrtisztekkel és adminisztrátorokkal, banki alkalmazottakkal és bolti eladókkal barátkoztam meg. Egy heti rohangálásomba telt, mire újra működőképessé tettem a kinti életem: bankszámlát nyitottam, átutaltam rá a pénzt, rendőrségre, nemzetközi irodába mentem, és egyéb nyalámságok. Oké, rendben, hét napnyi hallgatásra már van kifogásom. :)
Azután persze itt sem állt meg az élet. Alig egy hete Párizsban jártunk, ahonnan ezúttal kiszökött az ősz nesztelen, és átadta helyét a hűdebaromihideg télnek. Ennek ellenére a város gyönyörű, magával ragad, mint mindig, de csak kis szeletét nyújtotta megint, vissza kell még térni, négy napra, vagy még inkább egy hétre. A Museum d'Orsay-n is épp csak keresztülrohantunk, én megnéztem azért, ami engem leginkább érdekelt: Degas, Klimt, Monet, Van Gogh. Oh, my God... :)
Helló, Párizs...
Azért a város ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. A Notre Dame előtt tucatnyi fiatal sétált kezében FREE HUGS, vagyis "ingyen ölelés" táblákkal. Én három szimpatikus leányzó esetében is éltem a lehetőséggel, sajnos beszélgetni nem volt idő velük, sok a turista, az ölelni való...A következő héten a többieknek folytatódott a holland nyelvtanfolyam, amelyet rendíthetetlen türelemmel ültem végig én is. Szerda délután fogadás a városházán, mesét olvastunk dáccsul, meg énekeltünk, és ehhez hasonlók.
Még az előadás előtt...
Csütörtökön mindennek betetőzéseként Brugge-be utaztunk, idegenvezetőnk ezúttal is Guido Peene volt, ez a kedves, öreg, ám kimeríthetetlen energiaforrásokkal rendelkező flamand, egykori és leendő tanárom. Ahogy egész nap nézem, követem, egyre inkább az motoszkál a fejemben: a fene egye meg, így kéne valahogy megöregedni...
Guido Peene #1
Guido Peene #2
Pénteken a többiek vizsgát tettek holland nyelvtudásukról, én meg nem. Este elmentünk billiárdozni, én Zolival az egyik oldalon, Vitas (Litvánia) és újdonsült barátnője, Alexandra (Románia) pedig a másikon. Nem ment a játék, túl profi az asztal, semmi hiba rajta, nem ehhez vagyunk szokva; ily módon kerestük a kifogásokat Zolival, de azért nyertünk. 11 körül pedig már indultunk is haza, hosszú nap előtt álltunk.
Szombaton ugyanis egy helyi szervezet, az Orde van den Prince tagjai vendégül láttak néhány ERASMUS-os diákot egy napra. Nos, hogy diplomatikusan fogalmazzak, ez afféle elit klub, gazdagok és gazdagabbak gyülekezete, akiknek nyilván kedvére való, hogy időről időre megvendégelnek pár diákot Közép- vagy Kelet-Európából, és elcsevegnek velük, hogy miként is zajlik az élet nálatok.
Én Zolival és a török sráccal, Dogucannal egy kedves nyugdíjas házaspárhoz kerültem. A férfi közgazdász végzettségű, ma már nyugdíjas, de amint elmesélte, van egy kis, alig 200 főt foglalkoztató vállalkozása, amit visszavonulása óta a fiai vezetnek. A ház kisebb kastéllyal is felér, úszómedence, teniszpálya, erdőnyi kert, és így tovább. Mindezek ellenére nyitott, kedves emberek, kellemes nap velük. Rengeteg csevegés művészetről, zenéről, evészet, ivászat.
Kell egy ház...
A japán stílusú ebédlő...
Török, magyar, magyar...
Én csak a háttérben... Ilyen is van... :)
Este aztán visszafurikáztunk a KATHO-ra. Vacsora, csevely magyarokkal, Lisivel, az osztrák lánnyal, és persze a litvánokkal. Lilla és Peti verset mond, az én partnerem hiányzik, így kimaradok. Este hullafáradtan esem az ágyba...
Nos, hát emígyen szól az elmúlt két hét krónikája. És hogy végezetül az öreg Mr. Peene-t idézzem: "If you have some questions, just put up your finger. I always say, there are no stupid questions, only stupid answers..."
Több, sokkal több hozzá hasonló ember kellene erre a világra, azt hiszem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése