Nos, tegnap este átkerült a tévé és az internet is, ezzel nagy lépést tettem az albérletbe költözés hosszú, rögös útján. Sok idő azonban nem lesz kiélvezni az itteni helyzetet, máris tennivalók halmaza a nyakamon, ahogy az egyébként mindig is lenni szokott. Holnap két interjút készítek a helyi tévének, ma ezekre készülök, szombaton pedig ugyebár indulunk Litvániába, az ottani prezentáción is dolgozni kell. Na de csak szép sorjában...
Azzal, hogy az internet végre átkerült ide, az albérletbe, én is átkerültem. Meglehetősen függő viszonyban vagyunk mi ketten már, ahol az internet van, ott vagyok én. Balázs segített a költözésben, áthoztuk a tévét is, meg ágyneműt, és egy-két apróságot. Egyelőre még kicsit üres a szoba, még üresebb a hűtőszekrény persze, délelőtt majd megyek és vásárolok.
Ami a mai napot illeti, alighanem a legfontosabbal kezdem majd, vagyis a holnapi tévéinterjúkra való felkészüléssel. Az első riportalany a polgármester lesz, számos téma adott, amelyről lehet kérdezni, de szeretném kicsit beleásni magam, mielőtt hosszú idő után ismét mikrofonhoz ülök. A másik riportalany a helyi mazsorett csoport vezetője lesz, akit nemrég választottak a Magyar Mazsorett Szövetség alelnökévé, és javában készíti csapatát az Európa-Bajnokságra. Őt már évek óta ismerem, és persze a csoportokat is, így csupán átfutom a közelmúltban róluk szóló híreket, nagy gond elvileg nem lehet. Kopp-kopp, azért kopogjuk le...
Közben Litvánia vészesen közeleg. A mi prezentációnk témája nem más lesz, mint a Tisza, annak folyamatosan ismétlődő áradása, a ciánszennyezés, és ehhez hasonlók. Csütörtökön tervezem, hogy elkészülök a prezentáció rám eső részével, péntekre pedig remélem, hogy összeáll az egész.
A litván program egyébként meglehetősen színesnek tűnik, sok helyre visznek majd minket, egy részét már ismerem júliusról, de sok minden még nekem is új. A projectben lesz még egy görög és egy spanyol csapat is, velük igyekszem majd felvenni a kapcsolatot, és akkor jövőre talán oda is becsatlakozhatunk egy programba.
Mi van még? Ja igen, hát itt az olimpia, nézegetem, amikor időm és kedvem engedi, egyelőre keserű szájízzel. Valahogy az az érzésem, hogy az a tipikusan magyar betegség, pesszimizmus, önbizalomhiány itt mutatkozik meg leginkább. A vívásban, ahol bár tudásban sokkal jobbak vagyunk az ellenfélnél, fejben mégsem vagyunk együtt. Vízilabdában, kézilabdában megint ugyanez, gondolom nem kell kifejtenem, a két döntetlen rá az élő példa. Vajon mikor tudjuk mindezt levetkőzni, és sokkal nagyobb önbizalommal inkább a jövő felé tekinteni?
Nos, ez itt a nagy kérdés...
Azzal, hogy az internet végre átkerült ide, az albérletbe, én is átkerültem. Meglehetősen függő viszonyban vagyunk mi ketten már, ahol az internet van, ott vagyok én. Balázs segített a költözésben, áthoztuk a tévét is, meg ágyneműt, és egy-két apróságot. Egyelőre még kicsit üres a szoba, még üresebb a hűtőszekrény persze, délelőtt majd megyek és vásárolok.
Ami a mai napot illeti, alighanem a legfontosabbal kezdem majd, vagyis a holnapi tévéinterjúkra való felkészüléssel. Az első riportalany a polgármester lesz, számos téma adott, amelyről lehet kérdezni, de szeretném kicsit beleásni magam, mielőtt hosszú idő után ismét mikrofonhoz ülök. A másik riportalany a helyi mazsorett csoport vezetője lesz, akit nemrég választottak a Magyar Mazsorett Szövetség alelnökévé, és javában készíti csapatát az Európa-Bajnokságra. Őt már évek óta ismerem, és persze a csoportokat is, így csupán átfutom a közelmúltban róluk szóló híreket, nagy gond elvileg nem lehet. Kopp-kopp, azért kopogjuk le...
Közben Litvánia vészesen közeleg. A mi prezentációnk témája nem más lesz, mint a Tisza, annak folyamatosan ismétlődő áradása, a ciánszennyezés, és ehhez hasonlók. Csütörtökön tervezem, hogy elkészülök a prezentáció rám eső részével, péntekre pedig remélem, hogy összeáll az egész.
A litván program egyébként meglehetősen színesnek tűnik, sok helyre visznek majd minket, egy részét már ismerem júliusról, de sok minden még nekem is új. A projectben lesz még egy görög és egy spanyol csapat is, velük igyekszem majd felvenni a kapcsolatot, és akkor jövőre talán oda is becsatlakozhatunk egy programba.
Mi van még? Ja igen, hát itt az olimpia, nézegetem, amikor időm és kedvem engedi, egyelőre keserű szájízzel. Valahogy az az érzésem, hogy az a tipikusan magyar betegség, pesszimizmus, önbizalomhiány itt mutatkozik meg leginkább. A vívásban, ahol bár tudásban sokkal jobbak vagyunk az ellenfélnél, fejben mégsem vagyunk együtt. Vízilabdában, kézilabdában megint ugyanez, gondolom nem kell kifejtenem, a két döntetlen rá az élő példa. Vajon mikor tudjuk mindezt levetkőzni, és sokkal nagyobb önbizalommal inkább a jövő felé tekinteni?
Nos, ez itt a nagy kérdés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése