Ahogy arra számítottam is, odahaza nagy vihart kavart tegnapi blogbejegyzésem. Sokan megdöbbenve konstatálták, hogy nem maradok Belgiumban, hanem hazamegyek, jövőre pedig Litvániába. Ilyenkor rendszerint azon töprengek, vajon miért nem fordul meg senki fejében, hogy neadjisten tudom, hogy mit csinálok.
A fő ok, amiért nem maradok, egy olyan otthoni lehetőség, amely hosszú távon biztosíthatja a mindennapi megélhetésemet, ráadásul olyan munkáról van szó, amit mindig is csinálni szerettem. A részletekről egyelőre nem szeretnék még beszélni, a dolog előkészületei gőzerővel zajlanak, a többiről később.
S hogy miért megyek Litvániába? Nem tagadom, vannak magánéleti aspektusai is, de nem csupán erről van szó. A fő cél két nyelv alapszintű elsajátítása, a litván és az orosz nyelvé, amely közül az utóbbi meglátásom szerint stratégiai jelentőséggel bír majd a jövőben. Persze érvnek számít a világlátás is, innen könnyedén elérhető valamennyi balti állam, a skandináv országok, és Lengyelország. Soha nem bocsátanám meg magamnak egy ilyen lehetőség elmulasztását...
Megértem ugyanakkor a rokonok és barátok aggodalmát. Ugyanakkor arra kérem őket, fogadják el a döntésemet. Egyetlen indokom erre csupán annyi: tudom, mit csinálok. Meglehet, hogy az élet őket igazolja majd, az is lehet, hogy engem. Én jelenleg az utóbbira fogadok.
Ami egyébként a keddi napot illeti, délután Brüsszelbe utaztam, hogy felvegyem a reptéren Aurát, Vytas barátját. Ő ugyanis vizsgázott este, így nem tudott érte menni. A gép két órát késett, úgyhogy jobb híján elkezdtem írni az ERASMUS könyvet, amellyel kapcsolatban úgy döntöttem: egy alapvetően fiktív, bár valószerű helyzetbe ültetem el a rengeteg sztorit, tapasztalatot, emléket.
Közben megérkezett Aura is, és vonattal vissza Kortrijkba. Vacsora után még elnéztünk az Irish Pubba, majd onnan Rokashoz, ahol egyfajta búcsúest volt. Csütörtökön ő is, Taru is megy haza. Könnyes búcsú a finn lánytól, Rokas is elérzékenyül, a fene egye meg, nem lett könnyebb ez sem január óta.
Pedig a dolog csak két hétre szól, aztán Litvániában újra látjuk egymást...
(Csak hogy ti is megoszthassátok a véleményeteket a dologról, szavazzatok oldalt)
A fő ok, amiért nem maradok, egy olyan otthoni lehetőség, amely hosszú távon biztosíthatja a mindennapi megélhetésemet, ráadásul olyan munkáról van szó, amit mindig is csinálni szerettem. A részletekről egyelőre nem szeretnék még beszélni, a dolog előkészületei gőzerővel zajlanak, a többiről később.
S hogy miért megyek Litvániába? Nem tagadom, vannak magánéleti aspektusai is, de nem csupán erről van szó. A fő cél két nyelv alapszintű elsajátítása, a litván és az orosz nyelvé, amely közül az utóbbi meglátásom szerint stratégiai jelentőséggel bír majd a jövőben. Persze érvnek számít a világlátás is, innen könnyedén elérhető valamennyi balti állam, a skandináv országok, és Lengyelország. Soha nem bocsátanám meg magamnak egy ilyen lehetőség elmulasztását...
Megértem ugyanakkor a rokonok és barátok aggodalmát. Ugyanakkor arra kérem őket, fogadják el a döntésemet. Egyetlen indokom erre csupán annyi: tudom, mit csinálok. Meglehet, hogy az élet őket igazolja majd, az is lehet, hogy engem. Én jelenleg az utóbbira fogadok.
Ami egyébként a keddi napot illeti, délután Brüsszelbe utaztam, hogy felvegyem a reptéren Aurát, Vytas barátját. Ő ugyanis vizsgázott este, így nem tudott érte menni. A gép két órát késett, úgyhogy jobb híján elkezdtem írni az ERASMUS könyvet, amellyel kapcsolatban úgy döntöttem: egy alapvetően fiktív, bár valószerű helyzetbe ültetem el a rengeteg sztorit, tapasztalatot, emléket.
Közben megérkezett Aura is, és vonattal vissza Kortrijkba. Vacsora után még elnéztünk az Irish Pubba, majd onnan Rokashoz, ahol egyfajta búcsúest volt. Csütörtökön ő is, Taru is megy haza. Könnyes búcsú a finn lánytól, Rokas is elérzékenyül, a fene egye meg, nem lett könnyebb ez sem január óta.
Pedig a dolog csak két hétre szól, aztán Litvániában újra látjuk egymást...
(Csak hogy ti is megoszthassátok a véleményeteket a dologról, szavazzatok oldalt)
5 megjegyzés:
Kedves Gábor!
A legeslegjobbakat kívánom Neked, bárhová is vigyen a sors! Biztos vagyok benne, hogy megállod majd a helyedet és újabb tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodsz majd. A nyelvtanulás tényleg egy fantasztikus cél, hiszen "ahány nyelv, annyi ember".
Vigyázz magadra, és ha egyszer Pesten jársz, ütközhetnénk valamikor egy élménybeszámoló és sör/bor erejéig. ;)
Puszi:
Timi
Hű a mindenit. Nem ismerlek, de gratulálok.
Nem tagadom, Litvániára kerestem rá, amikor megtaláltam a blogodat, mivel jómagam is eme kis ország fanatikus rajongói közé tartozom... Visszaolvastam néhány hozzászólásodat, amelyben írtál a litván projectról. Sajnos nekem (még) nincsenek ezirányú kapcsolataim és ismereteim, ezért nem tudom, hogy hogyan lehet efféle programokban részt venni, illetve litvánul tanulni, akár itt Magyarországon, akár úgy, hogy egy fél-egy évet kint tölt az ember.
Az EU-s finanszírozásokon belül pedig csak a Youth in Action programokról hallottam, de az oldalukon nem találtam semmi konkrét információt... :(
Remélem, nem sajnálsz tőlem néhány percet, amelyben leírod, hogy milyen további lehetőségek adottak még ezen a téren. Emellett azt is remélem, hogy egyszer majd én is legalább olyan boldogsággal tudok majd beszélni erről az országról, mint ahogyan te most teszed. Mégegyszer gratulálok! Valio! :D
Ismeretlenül is üdvözöllek,
Kriszti (sirmiae kukac yahoo pont com)
Timi! Köszönöm, és ha Pesten járok, te leszel az első, aki tudni fog róla :)
Kriszti! Amint utolérem magam, írok :)
Kedves Gábor!
Úgy látom gyorsan forog magával a világ!
Győri Erika
Meglehetősen...
Csak aztán igyekezzek lépést tartani vele :) :S
Megjegyzés küldése