Hát ez a nap is eljött. Tíz hónap után ma búcsút veszek Belgiumtól, az ERASMUS-tól, ettől az egész életet meghatározó kalandtól. Szavakba önteni mindazt, amit érzek, alighanem lehetetlen. Azért mégis megpróbálom.
Reggel korán kelek. Ébredés után lehúzom a huzatokat jól meg szokott ágyneműmről, és végleg összecsomagolom őket. Odalenn már sorakoztak a bőröndök, megtöltésre várva. Miközben pakolok, számtalanszor végigfut fejemben az elmúlt szűk esztendő ezernyi képe.
Amikor megérkeztünk, és szállásunk ridegnek, idegennek hatott. Amikor ott akartuk hagyni alig fél óra után, de nem lehetett. Aztán az első este a lengyelekkel: Arek, Barbara, Bartek és Chelak. És a cseh lányok érkezése, Dana és Martina.
Az első apró flörtök Danával, nagyobb eredmény nélkül. Közben a holland kurzus kezdete, ezernyi ökörködés, tucatnyi új arc, ember. S aztán jött Oostende, és az egészbe berobbant Alina: jöttek kellemes esték, éjszakák, a felejthetetlen Párizs, és volt barátjának meglepetésszerű érkezése, ami egyszerre darabokra tört minden csodát. Akkoriban nem láttam ilyen derűsnek az ERASMUS-t, azt hiszem...
Egy hét múlva aztán fordult a kocka. A srác hazament, jött Amszterdam, visszafelé már egymás mellett aludtunk a buszon. És aztán megint egyre és egyre közelebb, súrolgatva és olykor igencsak átlépve az illendőség határait. Jött aztán őszi szünet, London, no meg a karácsony nélküle, és januárban az utolsó napok együtt. Könnyes búcsúk...
S most a második félév megint. Új emberek, ezernyi új emlék, új barátok. Rokas, a felejthetetlen, és Vytas, az egyszerű, ám zsigeri igazságokat kimondó humorával, aztán Ausra, és persze Jurga, Jurgeralda, aki igazi baráttá nőtte ki magát a félév során.
És jött megint Alina, ha csak 10 napra is, volt megint padló, és volt menyország. A kettő rendszeresen váltogatta, s váltogatja egymást most is. Kezdetben pokolian hiányzott minden pillanatomból, lassan azonban hozzászoktam az új emberekhez, most már ők is hiányoznak. Taru, Heta, Magda, és ki tudja még hányan...
Azt mondják, minden jónak vége szakad egyszer. Az ERASMUS-t azonban nem lehet csak így egyszerűen lezárni. Hordozzuk magunkkal tovább egész életünkben. Mert itt tanultam meg igazán, mit is jelent magyarnak lenni, és mégis: itt lettem szívemben kicsit litván, lengyel, és méginkább flamand. Továbbmegyek: alighanem idekinn nőttem fel.
Hm, órák múlva indulok haza. Milyen furcsa még ezt is leírni: haza. Hazamegyek, de hátrahagyom az otthont. Mert otthonommá lett ez a szoba, ez a város...
...Isten veled hát Kortrijk, Belgium. S gyerünk Gábor, új kalandra fel.
Reggel korán kelek. Ébredés után lehúzom a huzatokat jól meg szokott ágyneműmről, és végleg összecsomagolom őket. Odalenn már sorakoztak a bőröndök, megtöltésre várva. Miközben pakolok, számtalanszor végigfut fejemben az elmúlt szűk esztendő ezernyi képe.
Amikor megérkeztünk, és szállásunk ridegnek, idegennek hatott. Amikor ott akartuk hagyni alig fél óra után, de nem lehetett. Aztán az első este a lengyelekkel: Arek, Barbara, Bartek és Chelak. És a cseh lányok érkezése, Dana és Martina.
Az első apró flörtök Danával, nagyobb eredmény nélkül. Közben a holland kurzus kezdete, ezernyi ökörködés, tucatnyi új arc, ember. S aztán jött Oostende, és az egészbe berobbant Alina: jöttek kellemes esték, éjszakák, a felejthetetlen Párizs, és volt barátjának meglepetésszerű érkezése, ami egyszerre darabokra tört minden csodát. Akkoriban nem láttam ilyen derűsnek az ERASMUS-t, azt hiszem...
Egy hét múlva aztán fordult a kocka. A srác hazament, jött Amszterdam, visszafelé már egymás mellett aludtunk a buszon. És aztán megint egyre és egyre közelebb, súrolgatva és olykor igencsak átlépve az illendőség határait. Jött aztán őszi szünet, London, no meg a karácsony nélküle, és januárban az utolsó napok együtt. Könnyes búcsúk...
S most a második félév megint. Új emberek, ezernyi új emlék, új barátok. Rokas, a felejthetetlen, és Vytas, az egyszerű, ám zsigeri igazságokat kimondó humorával, aztán Ausra, és persze Jurga, Jurgeralda, aki igazi baráttá nőtte ki magát a félév során.
És jött megint Alina, ha csak 10 napra is, volt megint padló, és volt menyország. A kettő rendszeresen váltogatta, s váltogatja egymást most is. Kezdetben pokolian hiányzott minden pillanatomból, lassan azonban hozzászoktam az új emberekhez, most már ők is hiányoznak. Taru, Heta, Magda, és ki tudja még hányan...
Azt mondják, minden jónak vége szakad egyszer. Az ERASMUS-t azonban nem lehet csak így egyszerűen lezárni. Hordozzuk magunkkal tovább egész életünkben. Mert itt tanultam meg igazán, mit is jelent magyarnak lenni, és mégis: itt lettem szívemben kicsit litván, lengyel, és méginkább flamand. Továbbmegyek: alighanem idekinn nőttem fel.
Hm, órák múlva indulok haza. Milyen furcsa még ezt is leírni: haza. Hazamegyek, de hátrahagyom az otthont. Mert otthonommá lett ez a szoba, ez a város...
...Isten veled hát Kortrijk, Belgium. S gyerünk Gábor, új kalandra fel.
3 megjegyzés:
Jó utat hazafelé! Vigyázz magadra és remélem mihamarabb hallok majd rólad!
Fel a fejjel! :)
Puszi:
Timi
Egyszer sajnos minden jó véget ér.
De ez így talán nem is igaz teljesen. Mindig jön más ami jobb lehet, ha jobb nem is, akkor pedig egészen más mint a korábbiak.
Életed egy meghatározó élménye ez, de semmi sem örök. Itt olyan dolgokat tapasztalhattál meg, amit egész életed folyamán tudsz hasznosítani.
Sok jó embert ismertél meg ott, de itthoni barátaidnak már nagyon hiányoztál.
Üdv újra itthon :-)
Kedves Gábor!
Köszönöm a segítséget hazafelé, finally, hazaértem...
Ez pedig egy dal, amit épp hallgatok és megtetszett, talán Te is találsz benne valamit a "litván álommal" kapcsolatban :)
"Maradt még a táncunk után pár emlék s egy szép színes álom.
Maradnék ha tudnám hogyan, ha volna még egy dalunk, ha lenne még egy lassú tánc...
Egy éjjel s egy reggeli után elindulsz hogy új csoda várjon,
de lesz még egy szép délután, mi úgy lesz majd a miénk, hogy nem zavar hogy késő már...
Nem vagyok sem ördög, sem angyal, de remélem hogy eljössz elém
Majd felveszem a szép kék kabátom, s így futok majd eléd,
Így újra körbejárjuk a várost és benézünk a felhők mögé,
Így keresve a szép régi álmot...
Míg elmúlik a varázs és véget ér a lassú tánc...
Keresném az ellopott időt, maradnék de nincs mire várnom
Elfutnék a kérdés elől, hogy merre visz az utam, ha véget ér a lassú tánc...
...és tudom, hogyha hideg lesz, én biztos, hogy fázom, de remélem, hogy eljössz elém...
Majd felveszem a szép kék kabátom, s úgy futok majd eléd
Így újra körbejárjuk a várost és benézünk a felhők mögé,
Így keresve a szép régi álmot, míg elmúlik a varázs
és véget ér a lassú tánc ..."
Megjegyzés küldése