A kedd este után fejfájással tarkított kora reggellel indult a szerda, no meg hajnali tanulással. A vizsga után volt még ma ügyintézés és rohangálás a munkavállalási engedéllyel kapcsolatban, volt mosoda, aztán nagy meglepetésemre egy litván lány látogatott át hozzánk egy rövid beszélgetésre, egyedül. Este végül én is rászántam magam, hogy egy kis időre beugorjak a szülinapi partyjára. Nem is bántam meg...
A kedd esti érdekes élmények után kemény fejfájással ébredtem persze, de hát tanulni kellett egy kicsit a vizsgára, korábban abszolút nem foglalkoztam vele. Nagy szerencsémre, amely abban merül ki, hogy gyorsan, stresszhelyzetben extrémgyorsan tanulok, két és fél óra alatt átrágtam a 160 oldalas anyagot, és már rohantam is a KATHO-ra, mert én voltam az első vizsgázó.
Mr. Gillis, ez ravasz, mindenre képes tekintetű, mégis jószándékú ember nevetve fogadott. Kérdezett kicsit a családomról, majd húztam három tételt, és megindult a vizsga. Lényegében majdnem mindent tudtam, úgyhogy aggodalomra semmi ok. Tízkor már jöhettem is haza.
Először is kicsit lefeküdtem aludni, majd arra ébredtem, hogy a magyarok csörgetnek. Most értek vissza a 10 napos útról, Zoli szeretné visszakapni a kulcsát végre már. (Eddig nálam volt, arra az esetre, ha tévézni szeretnék, vagy egyedül szeretnék lenni egy keveset)
Aminthogy elmentek, én is indultam: intézni kell a munkavállalási engedélyt. Hiszitek vagy nem, mésfál órával azután, hogy kifejtettem a munkaügyi hivatalhoz hasonló VDAB épületében, hogy mire is lenne szükségem, el is intéződött minden. Ez alatt a másfél óra alatt hazarohantam egy iratért, majd a főiskolára igazolásért, majd a vasútállomásra fotóért, majd a városházára regisztrációs kártyáért, majd vissza a VDAB-be a munkaengedélyért. A kérelem jóváhagyása 14 napig tart, de ha belegondulunk, amit ma intéztem, otthon alighanem egy hétbe is beletelik...
Mindezt bevégezvén rászántam magam végre a mosodára is. Zolival összeegyeztettük, hozta a laptopot, és megnéztünk egy csomó képet közben, így gyorsan eltelt az idő. Visszafelé ő is felnézett hozzánk, így szemtanúja lehetett, amint Alina beállít házunkba, méghozzá teljesen egyedül. Végre beszélhettünk, és elmondhatta, kedvtelen odahaza, nem az igazi, a barátjával is vannak gondok. Hogy hogyan tovább, arról csak annyit beszéltünk: én tanulom tovább a litván nyelvet, ha nekem jön valaki, nyilván én sem fogok hezitálni egy új kapcsolat reményében, ha meg nem jön, majd meglátjuk, mi lesz vele meg a pasival.
Este végül még egyszer átjöttek egy percre, meginvitáltak a születésnapi bulijára. Tíz körül rászántam magam és átmentem, aljas módon féltékennyé tettem a pasiját néhány elejtett megjegyzéssel (ennyi jár :P ), de köztük is volt pár apró szóváltás megint. Apróságok, de azért mégis...
Összességében kellemesen telt az este, éjjel egy körül érkeztem haza.
A kedd esti érdekes élmények után kemény fejfájással ébredtem persze, de hát tanulni kellett egy kicsit a vizsgára, korábban abszolút nem foglalkoztam vele. Nagy szerencsémre, amely abban merül ki, hogy gyorsan, stresszhelyzetben extrémgyorsan tanulok, két és fél óra alatt átrágtam a 160 oldalas anyagot, és már rohantam is a KATHO-ra, mert én voltam az első vizsgázó.
Mr. Gillis, ez ravasz, mindenre képes tekintetű, mégis jószándékú ember nevetve fogadott. Kérdezett kicsit a családomról, majd húztam három tételt, és megindult a vizsga. Lényegében majdnem mindent tudtam, úgyhogy aggodalomra semmi ok. Tízkor már jöhettem is haza.
Először is kicsit lefeküdtem aludni, majd arra ébredtem, hogy a magyarok csörgetnek. Most értek vissza a 10 napos útról, Zoli szeretné visszakapni a kulcsát végre már. (Eddig nálam volt, arra az esetre, ha tévézni szeretnék, vagy egyedül szeretnék lenni egy keveset)
Aminthogy elmentek, én is indultam: intézni kell a munkavállalási engedélyt. Hiszitek vagy nem, mésfál órával azután, hogy kifejtettem a munkaügyi hivatalhoz hasonló VDAB épületében, hogy mire is lenne szükségem, el is intéződött minden. Ez alatt a másfél óra alatt hazarohantam egy iratért, majd a főiskolára igazolásért, majd a vasútállomásra fotóért, majd a városházára regisztrációs kártyáért, majd vissza a VDAB-be a munkaengedélyért. A kérelem jóváhagyása 14 napig tart, de ha belegondulunk, amit ma intéztem, otthon alighanem egy hétbe is beletelik...
Mindezt bevégezvén rászántam magam végre a mosodára is. Zolival összeegyeztettük, hozta a laptopot, és megnéztünk egy csomó képet közben, így gyorsan eltelt az idő. Visszafelé ő is felnézett hozzánk, így szemtanúja lehetett, amint Alina beállít házunkba, méghozzá teljesen egyedül. Végre beszélhettünk, és elmondhatta, kedvtelen odahaza, nem az igazi, a barátjával is vannak gondok. Hogy hogyan tovább, arról csak annyit beszéltünk: én tanulom tovább a litván nyelvet, ha nekem jön valaki, nyilván én sem fogok hezitálni egy új kapcsolat reményében, ha meg nem jön, majd meglátjuk, mi lesz vele meg a pasival.
Este végül még egyszer átjöttek egy percre, meginvitáltak a születésnapi bulijára. Tíz körül rászántam magam és átmentem, aljas módon féltékennyé tettem a pasiját néhány elejtett megjegyzéssel (ennyi jár :P ), de köztük is volt pár apró szóváltás megint. Apróságok, de azért mégis...
Összességében kellemesen telt az este, éjjel egy körül érkeztem haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése