Mint ahogyan arról a fenti alliteráció is árulodik, sokfelé jártunk a tegnapi nap során, csak éppen zöld erdőben nem. A napot Ieperben kezdtük, majd irány egy kis határmenti tanya, finom szendvics ebédre. Délután Észak-Franciaország, nyári karnevál, havazás. Este grillparty Torhoutban. A reklám után jövünk a részletekkel...
A helyszín Belgium, Nyugat-Flandria, ahol az emberek egy része olyannyira szereti a társaságot és a fiatalokat, hogy egész napos programot szervez nekik, és állja az összes költséget. Kapva eme nemes alkalmon, két kortrijki magyar ERASMUSOS diák üres gyomorral, ámde kitörő lelkesedéssel csatlakozott a remek kezdeményezéshez.
Nos, röviden így magyarázható, hogy mi a fészkes fenét kerestünk mi a Feltámadás ünnepének reggelén 8 óra 7 perckor a Torhout felé tartó, kissé ódivatú vonaton. Zoli még múlt héten szólt a fenti lehetőségről, és mivel egyikünk se szerette volna húsvét második napját a szobájában tölteni, ezért gyorsan jelentkeztünk a megadott e-mail címen. Persze nem is bántuk meg, mozgalmas napot kaptunk érte cserébe.
Először is Ieperbe mentünk, az I. világháborús áldozatok temetőjébe. Korábban már írtam róla, amikor a flamand családi nap keretében jártunk itt. A hatás ugyanaz, döbbenet és csend, ahogy a rengeteg sírkő között sétál az ember. Egy kis múzeumban az ásatások során előkerült tárgyak, köztük levelek... Hosszan elidőztem, végigolvasgattam őket, míg a csoport már rég elhagyta a termet, én még benn nézelődtem.
Hiába, minden háború története egyben több millió ember története is. Jómagam mindig azt vallottam, hogy bármilyen helyzetet az életben, legyen az hétköznapi vagy akár történelmi esemény, az egyének és személyek szintjén érthetünk meg igazán. Így, bár a sok százezer áldozat emberi sorsának alakulását elmesélni lehetetlen, egyet közülük azért mégiscsak megosztanék veletek. Patrick Budgen történetét hamarosan megtalálhatjátok a blogon.
No, de visszatérve a húsvéti kirándulás elbeszéléséhez, Ieperből egy kis határmenti tanyára mentünk ebédelni. Az autókat kicsit messzebb hagytuk, az utolsó kilométert már gyalog tettük meg a szántóföld mentén. "Tele van első világháborús golyókkal a föld", mondja házigazdánk, és hogy állítását bizonyítsa, a kezembe is nyom egy frissen talált példányt.
Első látásra kavicsnak néz ki, csak mikor a tenyerembe kerül, akkor érzem: kőnek bizony meglehetősen nehéz. Vajon kinek az életét oltotta ki csaknem kilencven évvel ezelőtt ez a golyó? Vagy lehet, hogy célt tévesztett, és valaki épp így menekült meg általa? Furcsa érzés és ezernyi kérdés: kezemben az élő történelem...
Megérkezés után rögtön ebéd: finom hússalátás szendvics, degeszre esszük magunkat. Kell is az energia, mert délután Észak-Franciaországba megyünk, méghozzá - nem tévedés - nyári karneválra.
Nos, a szervezők alighanem súlyos hibát vétettek, amikor a program összeállítása során könnyelműen elfeledkeztek egyeztetni a várható időjárásról Szent Péterrel. Csakis e mulasztás számlájára írható ugyanis az a tény, hogy a határt átlépve komoly hóvihar fogadott bennünket.
A karneválnak otthont adó város is teljesen behavazódott, a környékbeli dombok fehérek, az úttest latyakos. Ezek után mondanom sem kell, milyen abszurd hatást keltett, amikor például az egyiptomi öltözékbe bújt felvonulók szakadó hóesésben masíroztak végig a főutcán.
Némi bámészkodás után betértünk egy kis kávézóba. Házigazdánk helyi italkülönlegességre hívott meg bennünket, ami bár fényévnyi távolságra volt az ízletes kategóriától, de viszont adtak hozzá műanyag - kanálként funkcionáló - pálcikát, bár a fene se érti, hogy minek.
Miután a fenti "very delicious, thanks a lot" italt elfogyasztottuk (fő az udvariasság!!!), visszaindultunk Torhout felé. Ekkorra a havas lejtőknek már nyoma sem volt, minden csupa zöldbe öltözött, nyilvánvalóan az általam világklasszis színvonalon előadott "Bújj-búj zöld ág..." című, osztrákok által értetlenül végigcsodált klasszikus hallatán.
Megérkezve vendéglátónk házába az a hír fogadott, hogy itt bizony grillparty lesz, és finom húsokat meg salátákat fogunk vacsorázni, ha majd eljön az ideje. A flamand delegáció neki is látott az ételek elkészítésének, miközben mi egy óriási plazmatévén végignéztük, hogyan is alázza porig egész Európát Cseh Laci négyszáz vegyesen.
Időközben elkészült a vacsora, újabb nagy kajálás, csevegés. Előkerül a megszokott téma is, házigazdánk nem kicsit spiccesen jelenti ki: "You know, I'm flemish. You know..." (Tudjátok, én flamand vagyok. Tudjátok...)
10 óra körül aztán mi búcsút vettünk akkor már alaposan borvirágos flamand barátainktól, szívből megköszönve nekik ezt a felejthetetlen napot. Még elértük Zolival az utolsó vonatot, és kissé fáradtan, de mégis elégedetten hazazötyögtünk az errefelé régen látott, szakadó hóesésben...
A helyszín Belgium, Nyugat-Flandria, ahol az emberek egy része olyannyira szereti a társaságot és a fiatalokat, hogy egész napos programot szervez nekik, és állja az összes költséget. Kapva eme nemes alkalmon, két kortrijki magyar ERASMUSOS diák üres gyomorral, ámde kitörő lelkesedéssel csatlakozott a remek kezdeményezéshez.
Nos, röviden így magyarázható, hogy mi a fészkes fenét kerestünk mi a Feltámadás ünnepének reggelén 8 óra 7 perckor a Torhout felé tartó, kissé ódivatú vonaton. Zoli még múlt héten szólt a fenti lehetőségről, és mivel egyikünk se szerette volna húsvét második napját a szobájában tölteni, ezért gyorsan jelentkeztünk a megadott e-mail címen. Persze nem is bántuk meg, mozgalmas napot kaptunk érte cserébe.
Először is Ieperbe mentünk, az I. világháborús áldozatok temetőjébe. Korábban már írtam róla, amikor a flamand családi nap keretében jártunk itt. A hatás ugyanaz, döbbenet és csend, ahogy a rengeteg sírkő között sétál az ember. Egy kis múzeumban az ásatások során előkerült tárgyak, köztük levelek... Hosszan elidőztem, végigolvasgattam őket, míg a csoport már rég elhagyta a termet, én még benn nézelődtem.
Hiába, minden háború története egyben több millió ember története is. Jómagam mindig azt vallottam, hogy bármilyen helyzetet az életben, legyen az hétköznapi vagy akár történelmi esemény, az egyének és személyek szintjén érthetünk meg igazán. Így, bár a sok százezer áldozat emberi sorsának alakulását elmesélni lehetetlen, egyet közülük azért mégiscsak megosztanék veletek. Patrick Budgen történetét hamarosan megtalálhatjátok a blogon.
No, de visszatérve a húsvéti kirándulás elbeszéléséhez, Ieperből egy kis határmenti tanyára mentünk ebédelni. Az autókat kicsit messzebb hagytuk, az utolsó kilométert már gyalog tettük meg a szántóföld mentén. "Tele van első világháborús golyókkal a föld", mondja házigazdánk, és hogy állítását bizonyítsa, a kezembe is nyom egy frissen talált példányt.
Első látásra kavicsnak néz ki, csak mikor a tenyerembe kerül, akkor érzem: kőnek bizony meglehetősen nehéz. Vajon kinek az életét oltotta ki csaknem kilencven évvel ezelőtt ez a golyó? Vagy lehet, hogy célt tévesztett, és valaki épp így menekült meg általa? Furcsa érzés és ezernyi kérdés: kezemben az élő történelem...
Megérkezés után rögtön ebéd: finom hússalátás szendvics, degeszre esszük magunkat. Kell is az energia, mert délután Észak-Franciaországba megyünk, méghozzá - nem tévedés - nyári karneválra.
Nos, a szervezők alighanem súlyos hibát vétettek, amikor a program összeállítása során könnyelműen elfeledkeztek egyeztetni a várható időjárásról Szent Péterrel. Csakis e mulasztás számlájára írható ugyanis az a tény, hogy a határt átlépve komoly hóvihar fogadott bennünket.
A karneválnak otthont adó város is teljesen behavazódott, a környékbeli dombok fehérek, az úttest latyakos. Ezek után mondanom sem kell, milyen abszurd hatást keltett, amikor például az egyiptomi öltözékbe bújt felvonulók szakadó hóesésben masíroztak végig a főutcán.
Némi bámészkodás után betértünk egy kis kávézóba. Házigazdánk helyi italkülönlegességre hívott meg bennünket, ami bár fényévnyi távolságra volt az ízletes kategóriától, de viszont adtak hozzá műanyag - kanálként funkcionáló - pálcikát, bár a fene se érti, hogy minek.
Miután a fenti "very delicious, thanks a lot" italt elfogyasztottuk (fő az udvariasság!!!), visszaindultunk Torhout felé. Ekkorra a havas lejtőknek már nyoma sem volt, minden csupa zöldbe öltözött, nyilvánvalóan az általam világklasszis színvonalon előadott "Bújj-búj zöld ág..." című, osztrákok által értetlenül végigcsodált klasszikus hallatán.
Megérkezve vendéglátónk házába az a hír fogadott, hogy itt bizony grillparty lesz, és finom húsokat meg salátákat fogunk vacsorázni, ha majd eljön az ideje. A flamand delegáció neki is látott az ételek elkészítésének, miközben mi egy óriási plazmatévén végignéztük, hogyan is alázza porig egész Európát Cseh Laci négyszáz vegyesen.
Időközben elkészült a vacsora, újabb nagy kajálás, csevegés. Előkerül a megszokott téma is, házigazdánk nem kicsit spiccesen jelenti ki: "You know, I'm flemish. You know..." (Tudjátok, én flamand vagyok. Tudjátok...)
10 óra körül aztán mi búcsút vettünk akkor már alaposan borvirágos flamand barátainktól, szívből megköszönve nekik ezt a felejthetetlen napot. Még elértük Zolival az utolsó vonatot, és kissé fáradtan, de mégis elégedetten hazazötyögtünk az errefelé régen látott, szakadó hóesésben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése