2008. március 18., kedd

Szent Patrik napja

A hétfő szokás szerint a már bűvös kilenctől kilencig jegyében telt, vagyis reggeltől estig óráim voltak. Késő este hazaérkezésem után még elinvitáltak az Irish Pubba, ahol Szent Partrik ünnepének tiszteletére hatalmas bulit rendeztek.

Persze az egész nap, mint valamennyi hétfő, Global Issues-al kezdődött. A téma ezúttal a gyermekjogok, az előadő csapnivaló, akárcsak tavaly. Óra alatt így inkább a Rubicont olvasgattam, kihoztam pár számot arra az esetre, ha jutna rá kedv, idő. Ezúttal a IV. Károlyról szólót vettem a kezembe, és azzal ütöttem el az unalmas perceket.

Délután pénzügy, lassan a végére érünk az anyagnak, szerdán vizsga. Mindenki fáradt egyébként, fejben már a vakációra készülnek, Ingával is sokkal nehezebb, már a vasárnapot várja. Azért most is jó volt az óra. Közben néha azon töprengtem, hogy de elkelne Békéscsabára is egy-két ilyen jó előadó, biztos nem gondolkozna a társaság fele saját életének kiontásán az unalom végső elkerülése végett... :)

Utána este hattól még angol, kommunikációs óra. Itt Belgiumban gyakorlatilag természetes dolog, hogy ezeken az órákon 30-70 éves felnőttekkel együtt veszünk részt, akik ugyanúgy tanulnak, vizsgáznak, prezentálnak, mint mi. Errefelé megvalósult, sőt alighanem természetessé vált már tehát az élethosszig tartó tanulás gondolata.

Az órák ebből kifolyólag sokkal érdekesebbek. Egészen más elképzelése van például a fiatalkori bűnözésről nekem, és a nyugdíjas éveit taposó, jómódú Kunigundának. Mégis együtt dolgozunk, párban, mint a kisiskolások, és neki ez a világ legtermészetesebb dolga, csak nekem furcsa.

Órák után irány haza. A többiek mind az Irish Pubba tartanak, így hát, bár fáradt vagyok, megyek velük én is. Ma ugyanis Szent Patrik napja van, az írek védőszentjének ünnepe. Ennek örömére összecsődült hát az ERASMUS-os banda apraja-nagyja, közös sörözésre, beszélgetésre.

Hajnali kettőkor haza...

1 megjegyzés:

Angelus írta...

Az írek tudnak ám bulizni :)